A kormány elsődleges feladatának tekinti a társadalmi felzárkózás fejlesztését, ezért mintegy 101 település 2657 családjának nyújt segítséget a Szociális Földprogram jóvoltából. A társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett tegnapi workshopon Langerné Victor Katalin az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára elmondta, a vidékfejlesztés a foglalkoztatáson túl a közösségek életben tartásáról is szól, a helyi közösségek összetartó ereje pedig segíti a hátrányos helyzetben élőket. A megnyitón V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár hangsúlyozta, a következő időszakban a vidékfejlesztés egyik hangsúlyos eleme lesz a szegénység elleni küzdelem.

Langerné Victor Katalin kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű térségekben induló vidékfejlesztési programok munkalehetőséget is adnak. Az agráriumban végzett munka a megélhetést biztosítja, de ezen felül megbecsülést is ad. A programokban rejlő lehetőségek kihasználása esélyt jelent a hátrányos helyzetben élők számára. Az előítéleteket is csökkentheti, ha a többségi társadalom tagjai azt látják, hogy a romák keze munkája nyomán jutnak élelemhez.

V. Németh Zsolt elmondta azt is, látnunk kell, hogy míg Nyugat-Európában a szegénység inkább a városokhoz kötődik, a keleti blokkban a vidékhez, ezért ennek megfelelően kell alakítani a programokat. A jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak majd a közösségvezérelt helyi fejlesztések, amelyek az összetett problémák megoldásának jó eszközei

A workshopon számos jó gyakorlatot mutattak be, köztük a 20 éves, 2013-ban is útjára induló Szociális Földprogramot, amely a résztvevőknek munkát ad és ezáltal megélhetést nyújt. Ezenkívül olyan ismeretekre tesznek szert a program keretében, amely az önfenntartásukat segíti. A program 101 hátrányos helyzetű település 2 657 családjának jelent segítséget.

A 2013.február 19-ei „Társadalmi felzárkózást támogató jó gyakorlatok a vidékfejlesztés területén” című fórumot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága szervezte az államigazgatás társadalmi felzárkózásban érintett szereplői, az államtitkárságok főosztályai és a háttérintézmények számára. A rendezvény az Új Széchenyi Terv keretében egy olyan projekt részeként valósult meg, amely a társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztését szolgálja.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.