Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) nyilvános pályázatot hirdet a közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatására

A közfoglalkoztatás ösztönzése céljából megváltozott a központi és az önkormányzati források aránya, amelynek eredményeképpen a közcélú foglalkoztatás korábbi rendszere is jelentősen átalakult. A közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása érdekében a települési önkormányzatok, vagy társulásaik egyéves időtartamra, évente közfoglalkoztatási tervet készítenek. A program a 2010. évi közfoglalkoztatási terv megvalósításához szükséges emberi erőforrás alkalmazásához biztosít támogatást.


A Program célja
A közcélú foglalkoztatás szervezéséhez megfelelő képzettségű szakemberek biztosítása. A legalább középfokú végzettségű álláskeresők közfoglalkoztatás-szervező munkakörben történő foglalkoztatása.

A pályázók köre

•    települési önkormányzat,
•    önkormányzati társulás,
•      KSH besorolás szerinti kistérség területén működő olyan települési önkormányzatok társulása, amelyek esetében a közfoglalkoztatási terv szerint nem indokolt településenként egy fő foglalkoztatása, s maguk közül felhatalmaznak egy önkormányzatot, illetve megbízott szervezetet a támogatásra irányuló pályázat beadására és a támogatott személlyel történő munkaszerződés megkötésére,
•    az első három pontban leírtak által közfoglalkoztatási feladatok ellátásával megbízott szervezet.
•    Az első négy pontnak megfelelő, és a 2010. február 3-19 és március 3-16 között a KSZM/2010-10221-re beadott pályázatuk alapján támogatási döntéssel nem rendelkező szervezetek

Támogatható tevékenységek

•    közfoglalkoztatás szervezői munkakörben dolgozók foglalkoztatásához abban az esetben, ha a közfoglalkoztatást szervező szervezetnél ez a munkakör a pályázat megjelenését megelőzően betöltésre került;
•     új munkahely létrehozására, a feladat növekedése miatt - közfoglalkoztatási tervvel alátámasztva -, több munkaszervező alkalmazása indokolt;
•    képzéshez, amennyiben a munkakörben alkalmazni kívánt munkavállaló ilyen irányú felkészítésen még nem vett részt, illetve a munkakör betöltéséhez szükséges tudással nem, vagy nem teljes körűen rendelkezik.


Pénzügyi feltételek
Elszámolható költségek: Közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának bér és járulék költsége legfeljebb 6 hónapon keresztül, Képzés költsége.

A havi bértámogatás mértéke: 55.000 Ft + járulék/ fő - 97.500 Ft + járulék/fő.

A program támogatására összesen 329 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre.

A pályázatok benyújtása 2010. május 20.- ig lehetséges.

Pályázati tájékoztató

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.