A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 100 millió forinttal segíti az illegális hulladéklerakók felszámolását az idén. Az önkormányzatok és non-profit szervezetek számára kiírt pályázat eredményeképpen 200 helyszínen több mint 17.300 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtenek össze és ártalmatlanítanak szakszerűen. A támogatásra 44 önkormányzat és 4 társadalmi szervezet pályázott sikeresen.

A zöldtárca célja, hogy a megtisztított területekre ne kerülhessen ismételten elhagyott hulladék, ezért azok a pályázatok részesülhetnek támogatásban, amelyek nem csupán a szemét egyszeri összeszedését célozták meg, hanem a megelőzést, a tájékoztatást és a területek utógondozását, valamint - adott esetben - a terület funkcióváltását is magába foglaló komplex programot tartalmaztak. Az elbírálásnál külön értékelték, ha a munkát a civil szervezetek és az önkormányzatok közösen végezték. Pályázni a teljes költségvetés 80 százalékára, de legfeljebb 3 millió forintra lehetett.

A tárca 2008-ban hirdette meg először az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogatását célzó pályázatot. Azóta mintegy ezer helyszínen 100 ezer köbméter elhagyott hulladékot számoltak fel közel 200 sikeres pályázat keretében, amelyhez több mint 450 millió forint támogatást nyertek el az önkormányzatok és a civil pályázók.

Forrás: kvvm.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.