A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 2010. április 27-én negyedszer hirdette meg a „Kerékpárosbarát Település 2010” és „Kerékpárosbarát Munkahely 2010” pályázatokat. A tárcák azon kezdeményezéseket bátorítják, amelyek hozzájárulnak a megfelelő kerékpáros környezet és infrastruktúra kialakításához, valamint a környezettudatos közlekedési kultúra megteremtéséhez.

A tárcák célja, hogy az önkormányzatok példamutató intézkedéseit, kezdeményezéseit felkutassa és példaként állítsa egyéb települések elé. Az elismerő címre 2010. szeptember 30-ig nagyközségek, községek, városok, valamint megyei jogú városok és fővárosi kerületek pályázhatnak.

Az értékelési szempontok között szerepel a településen található kerékpáros úthálózat hossza valamint állapota, a biciklitárolók és a kölcsönözhető kerékpárok száma, de az infrastruktúrafejlesztésre fordított források nagyságát is figyelembe veszik. Előnyt jelentenek a biciklizés népszerűsítésére és a biztonságos kerékpáros közlekedésre irányuló kampányok, valamint ha a település rendelkezik kerékpáros fejlesztési tervvel, stratégiával.

A Kerékpárosbarát Munkahely címre 2010. szeptember 30-ig mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalatok, közintézmények valamint non-profit szervezetek pályázhatnak. Az elbírálás során olyan szempontokat vesz figyelembe a bizottság, mint a munkahelyi kerékpáros infrastruktúra állapota, a biciklizés ösztönzése a munkáltató részéről, illetve a kerékpározás kommunikációja a munkahelyen. Az idei évtől a Kerékpárosbarát Közoktatási Intézmények is külön elismerésben részesülnek, a cím odaítélésében az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyújt szakmai segítséget.

„A zöldtárcának kiemelt célja, hogy népszerűsítse a kerékpározást és felhívja a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára. Külön büszkeség számomra, hogy a minisztérium és a háttérintézmények munkatársai mindig aktív résztvevői a különböző kerékpáros akcióknak.”- hangsúlyozta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Annak érdekében, hogy még több munkahely váljon kerékpárosbaráttá, a zöldtárca tavaly létrehozta a Kerékpárosbarát Munkahely honlapot (www.kvvm.hu/kbm). Az internetes oldal többek között bemutatja, miért jó kerékpárosbarát munkahelynek lenni, gyakorlati tippeket ad arról, hogyan váljon egy munkahely azzá, felsorolja azokat a cégeket, amelyek már elnyerték a címet, támogatási lehetőségekről, pályázatokról nyújt információt, szabványokat, jogszabályokat tartalmaz, illetve csatlakozási lehetőséget is biztosít az akcióba bármely vállalat számára.

A pályázati adatlapok és felhívások 2010. április 27-től letölthetőek az alábbi honlapokról: www.khem.gov.hu, www.kvvm.hu, www.kertam.hu

A pályázatokat elektronikus úton, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ címére kell elküldeni.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.