Ha az eredmények az első jelzéseknek megfelelően alakulnak, akkor az új kormány erős pozícióban kezdhet hozzá a rég halogatott, kétharmados többséget igénylő reformokhoz is, kezdve akár rögtön az önkormányzati rendszer átalakításán, még az ősszel esedékes helyhatósági választások előtt.

Hosszú és sűrű nyara lesz a választások után megalakuló törvényhozásnak, amely leghamarabb május közepe táján ülhet össze először. Az országgyűlési választások második fordulójának napja ugyanis április 25. - ezt követően még a jogorvoslati időszakot meg kell várni, ezért a köztársasági elnök leghamarabb május közepére hívhatja össze az új parlament első ülését. Sólyom Lászlónak személyes és alkotmányos érdeke is a sietség, ugyanis a köztársasági elnök mandátuma június hetedikén lejár. A törvényalkotási rohammunka már a kormány június közepére várható megalakulása előtt megkezdődik. A miniszterelnök személyéről és a kormányprogramról egy szavazással, feles többséggel dönt a ház. Még a kormányprogram elfogadása előtt módosulhat a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, legalábbis a Fidesz vezetése többször is utalt arra, hogy a jelenleginél jóval karcsúbb és teljesen más struktúrájú kormányt képzel el.

Ha végelszámolásnál a győztes eléri a kétharmados többséget, akkor kezdődhet az önkormányzati rendszer átalakítása, akár még az idei őszi helyhatósági választások előtt - bár nagy kérdés, hogy egy ilyen rapid törvényhozási munkához mit szól majd az Alkotmánybíróság.

Egyes korábbi ígéretek ellenére nem valószínű, hogy pótköltségvetést készít erre az esztendőre az új kormány, ugyanis az nem érdeke: fel kellene fedni lapjait még az önkormányzati választások előtt, ráadásul a pótköltségvetést nem lehet gyorsított eljárásban elfogadni, annak vitája minimum két és fél hónapig tartana, vagyis leghamarabb augusztus utolsó napjaiban léphetne hatályba. Ennek pedig már nincs túl sok értelme, érdemesebb a 2011-es költségvetésbe fektetni komolyabb munkát. Hasonló a helyzet az adótörvényekkel: bár a Fidesz a gyors és radikális adócsökkentéssel kampányolt, ám az utóbbi hetekben több politikus - köztük a távozó parlament költségvetési bizottságának elnöke, Varga Mihály - arról beszélt, hogy kisebb változások lehetnek az idén az adórendszerben, ám a komolyabb átalakításokra minimum 2011 januárjáig várni kell.

Sólyom László köztársasági elnök még a régi országgyűlésnek visszaküldte a Bajnai-kormány több javaslatát. A közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatalról szóló törvényt minden bizonnyal ad acta teszi az új kormány - ha azt ellenzékben nem támogatta, miért tenné a másik oldalról. A polgári perrendtartásról szóló törvény módosítása átmehet a parlamenten (ez a csoportos keresetindítás eljárási szabályait módosítja), míg a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény módosításával valószínűleg nem bajlódik az új kormány. Nagy kérdés, hogy a leendő többség mit kezd a tavaly év végén elfogadott, idén folyamatosan hatályba lépő új polgári törvénykönyvvel: az ellenzék több ponton bírálta az új kódexet, annak visszavonását, újraírását ígérve, ám a MSZP-SZDSZ páros a gyors életbe léptetés mellett döntött, nehogy kárba vesszen a többéves jogalkotási munka. Mivel az új Ptk. egyes részei életbe léptek, mások az év közepétől életbe lépnek, kisebb jogalkotási bravúrt igényel annak visszavonása - ugyanakkor nem megoldhatatlan a parlamenti többség birtokában.

Az egyik első teendője az új parlamentnek a parkolási rendeleteket szabályozó, a Bajnai-kormány által már beterjesztett törvény elfogadása lesz, ugyanis az Alkotmánybíróság július elsejei hatállyal megsemmisítette azokat az önkormányzati rendeleteket, amelyek - törvényi felhatalmazás nélkül - jelenleg a parkolási rendet szabályozzák. Ha az új hatalom nem akar parkolási káoszt látni a nagyvárosokban, akkor a törvényt kivételes és sürgős eljárásban el kell fogadni, hisz július elsejéig még a születendő törvény alapján az új önkormányzati rendeleteket is jóvá kell hagyni.

Forrás: napi.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.