A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának, illetve a foglalkoztatásának elősegítésére, valamint önálló lakhatásuk elérésére és fenntartására jelent meg európai uniós pályázat a számukra szolgáltatást nyújtó szervezeteknek.

A konstrukció keretében többek között a foglalkoztatás és lakhatás elérése és megtartása érdekében, a hajléktalanok bevonásával egyéni, csoportos és közösségi szociális munkaformák alkalmazására, valamint az önálló lakhatás támogatására igényelhető uniós támogatás.

A konstrukció keretében a hajléktalan emberek számára szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó, 2008. január 1. előtt alapított szervezetek – helyi önkormányzatok, ezek intézmény-fenntartó társulásai, az általuk felügyelt költségvetési szervek, többcélú kistérségi tárulások, egyházi szervezetek és non-profit szervezetek nyújthatnak be pályázatot – utóbbiak abban az esetben, ha az alapdokumentumukban szerepel a hajléktalan emberek számára szociális és/vagy gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatásnyújtás. Fontos, hogy a Közép-magyarországi régió, illetve a konvergencia régiók területén megvalósuló fejlesztések támogatására két külön pályázat szolgál!

Az igényelhető támogatás összege mind a konvergencia régiók, mind pedig a Közép-magyarországi régió tekintetében 21 millió és 210 millió Ft között lehet.

A pályázatok benyújtására 2010. április 1. és 2010. június 30. között van lehetőség.


Pályázati dokumentáció - konvergencia régiók

Pályázati dokumentáció - Közép-magyarországi régió

Forrás: NFÜ

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.