money 2696219 960 720

Augusztus végéig közel négyezer vállalkozás kaphatja meg a számára megítélt támogatását a Gazdaságvédelmi Akcióterv vállalkozások technológiai megújítását segítő két programjának pályázatán, vagyis a pályázat kiírásától számítva 3 hónapon belül megérkeznek a cégekhez egy összegben a megítélt források - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. 

Bővebben...

Június 9-én délután megjelent a rég várt vállalkozásoknak szánt „eszközbeszerzési” pályázat felhívása, beadás július 8-tól lesz lehetséges 2 éven át!  Két kiírás is megjelent egyszerre: a GINOP 1.2.1-15 és a GINOP 1.2.2-15, ezek főbb különbségeit csütörtökön mutatjuk be. 

Bővebben...

A mikro-, kis- és középvállalkozások termelői kapacitásának bővítését segítő pályázat 8,5 milliárd forintos keretösszegére a tegnap délutáni adatok szerint az első nap több mint 2 1 0 0 igény érkezett, 18,5 milliárd forint értékben. A pályázatot legfrissebb információk szerint egyelőre nem függesztik fel, a kormány várhatóan további keretet fog majd utólag biztosítani. Csüggedésre nincs ok: hamarosan lényegesen nagyobb kerettel indul több, hasonló pályázat 2015-ben.

Forrás: MTI

2015-ben az új, hét éves uniós költségvetési ciklus első nagy keretű pályázatai jelennek majd meg, fokozatosan az év során. Az új támogatások 60 százalékát közvetlenül a vállalkozások pályázhatják meg, 40 százalék jut infrastruktúra fejlesztésre.

A negatív gazdasági környezet ellenére számtalan kitűnő vissza nem térítendő támogatási lehetőség várható tehát a vállalkozások, önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek részére. 

Előfizetőink, tagjaink már most tájékoztatást kapnak a tervezetekről, a várható konstrukciókról. Értesüljön az Új Széchenyi Terv és a Darányi-Terv folytatásának 2015-ös pályázati kiírásairól Ön is az elsők között!

Bővebben itt

A rendelkezésre álló forrásokat az eddiginél lényegesen hatékonyabban kell felhasználni a gazdaságfejlesztésben - így az élelmiszeripar területén is. Ezért a kormány a következő hét évben a korábbi 16 százalék helyett mintegy 60 százalékot kíván erre a célra fordítani - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Bővebben...

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.