agricultureAz Agrárminisztérium a Gazdaságvédelmi Alap által biztosított 25 milliárd forintnyi többletforrás felhasználásával több olyan támogatási konstrukciót hirdet meg, amelyek segítik a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésében.

 Értesüljön soron kívül a 2020-as Gazdaságvédelmi Akcióterv pályázati tervezeteiről, új pályázatokról a Napi Pályázati Értesítővel. Bővebb információ és megrendelés itt!

A minisztérium három szakaszban hirdeti meg a 25 milliárd forintnyi támogatási programot. Az első szakasz június legvégétől két hétig tart, a második július második felében, a harmadik pedig augusztus első felében nyílik. A támogatás a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat segíti; az igénybevételét lehetővé tevő konstrukciók rendeletei várhatóan a következő hetekben jelennek meg.

Az első kérelembenyújtási szakaszában nyílik meg az élelmiszeripar számára egy 8 milliárd forintos, a baromfitartók számára egy 3 milliárd forintos, a sertéstartók részére egy 2,75 milliárd forintos, a dísznövényágazat részére 1,4 milliárd forintos, a halgazdálkodók számára pedig egy 500 millió forintos támogatási keretösszeg. A baromfi- és sertéságazati támogatás alapja az állatjóléti támogatások során igazolt állategység, a dísznövény- és a halgazdálkodók esetében a vállalkozásokban dolgozó foglalkoztatottak száma.

A második szakaszban nyílik meg a juh- és húsmarha ágazat számára az 1-1 milliárd forintos, a tejhasznú szarvasmarha ágazat számára az 1,8 milliárd forintos, a méhészet számára az 1 milliárd forintos és a zöldségnövény termesztők esetében az 1,2 milliárd keretösszegű támogatási lehetőség. E támogatások alapja a tej- és húshasznú szarvasmarhák, valamint a juhok tekintetében 2019. évi állatlétszámok, a méhészek esetében a méhcsaládok száma, a zöldségnövény termesztők esetében pedig a zöldségkultúrákkal művelt terület nagysága.

A harmadik szakaszban nyílnak meg a nehéz helyzetbe került borászatok 1,8 milliárd forintos és a lótenyésztők 250 millió forintos keretösszegű támogatási konstrukciói. A támogatás alapja a borászatok esetében az árutermelő szőlőültetvény terület nagysága, míg a lótenyésztők esetében a vemhes kancák száma.

Forrás: kormany.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.