nagyistvankicsi

A kormány 25 milliárd forinttal fogja segíteni hamarosan pályázati úton a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében - közölte az agrárminiszter pénteken az MTI-vel.

Nagy István kiemelte: a koronavírus-járvány alatt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar stabil működésének fenntartását, és ezzel az élelmiszerellátás folyamatosságának biztosítását a kormány prioritásként kezeli.

Hozzátette: az Agrárminisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programot, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatás formájában juttatnak 25 milliárd forintnyi többletforrást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

A program egyes ágazatokban a már meglévő támogatási konstrukciók keretösszegének növelésén, más ágazatokban pedig új átmeneti támogatási programokon keresztül valósulhat meg - mondta az agrárminiszter.

Az új támogatási konstrukciók kidolgozását a minisztérium megkezdte és mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság gyorsított eljárású jóváhagyását követően azokat mielőbb meghirdethessék - tette hozzá.

Az új intézkedések tartalmáról, a szükséges tudnivalókról az Agrárminisztérium és a Magyar Államkincstár is folyamatosan tájékoztatni fogja az ágazat szereplőit - közölte Nagy István.

Emlékeztetett: a magyar élelmiszergazdaságot mintegy 174 ezer vidéki vállalkozás tartja életben, amelyek jó része 10 fő alatti vagy önfoglalkoztató. A program célja az élelmiszertermelési kapacitások fenntartása, a járványügyi védekezés megerősítése, ezzel az élelmezésbiztonság és exportpotenciál megőrzése - mondta.

Értesüljön soron kívül a 2020-as Gazdaságvédelmi Akcióterv pályázati tervezeteiről, új pályázati lehetőségeiről a Napi Pályázati Értesítővel!  Bővebb információ, megrendelés itt!

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.