pig 4125936 960 720

Az Agrárminisztérium (AM) új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, az ágazat szereplői támogatási kérelmeiket június 24. és július 5. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A pályázatban a munkaerőköltségekhez igényelhetnek egyszeri, alkalmazottanként legfeljebb 200 ezer forint támogatást.

A pályázat keretösszege 2 milliárd forint, amelyet a tárca saját költségvetéséből biztosít.

Az AM közleménye szerint a támogatás azért jött létre, mert a minisztérium a szakképzett munkaerő megtartásán keresztül akarja segíteni a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő tevékenységeket, mint például a termékfeldolgozást, a forgalmazást, illetve többek között a takarmánygyártást.

A munkaerőköltségekhez nyújtott, egyszeri támogatást igénybe veheti az a 2018-ban baromfi- vagy sertés állatjóléti támogatási kérelmet benyújtó baromfi- vagy sertéstartó, illetve vállalkozás, amely a rendelet mellékletében megjelölt TEÁOR kód szerinti támogatott tevékenységet folytat. Példaként a húsfeldolgozást tartósítást és a hús, húsáru kiskereskedelmet említették.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.