kert

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével” című (VP2-4.1.3.2.-16 kódszámú) felhívás. 

A módosulás főbb pontjai a következők:

  • A felhívás azonosító száma az Éves Fejlesztési Keret alapján módosult.
  • A 4.1 Támogatást igénylők köre fejezet 3. pontja módosult a termelői csoport és termelői szervezet vonatkozásában.

Termelői csoport és termelői szervezet esetén a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan a tagok

  • árbevételét össze kell számolni, és az összeszámolt árbevétel legalább 50%-ának mezőgazdasági tevékenységből kell származnia, és
  • legalább 50 %-ának igazolnia kell a legalább 6000 euró STÉ értékű üzemmérettel való rendelkezést.

A felhívásban új ültetvények telepítése, valamint meglévő ültetvények felújítása mellett támogatott az öntözőrendszerek korszerűsítése, gazdaságos öntöző technológiák telepítése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege egyéni projekt esetén maximum 75 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 150 millió forint.

A jelenlegi elbírálási szakasz határideje 2016. július 31.

Kép: www.kormany.hu

Forrás: www.palyazat.gov.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.