allatjoleti

Nagy István földművelésügyi miniszter-helyettes a vidékfejlesztési program keretében nyújtott állatjóléti támogatásokról egyeztetett Tugomir Majdak horvát mezőgazdasági miniszter- helyettessel.

Nagy István a magyar agrárgazdaság eredményeit ismertetve elmondta: az elmúlt öt évben a magyar agrárium termelése másfélszeresére nőtt. A mezőgazdaság kibocsátása az időjárási problémák, és a nemzetközi piaci zavarok ellenére 2015-ben az előző évi magas szinten maradt, a munkaerő-felhasználás pedig jelentős mértékben emelkedett – tette hozzá. Magyarország továbbra is erős Közös Agrárpolitikában érdekelt – hangsúlyozta a parlamenti államtitkár. A Közös Agrárpolitika keretében az új támogatási rendszer 2020-ig közel 9 milliárd euró közvetlen termelői támogatást jelent a szektornak.

2016-ban az élelmiszer-feldolgozói iparág fejlesztése, a kertészeti ágazat és az innováció erősítése kerül a fókuszba – jelentette ki. Ennek megfelelően a magyar kormányzat élelmiszer-feldolgozói és kertészeti beruházási lehetőségeket nyitott meg az év elején – mondta Nagy István. Javasolta továbbá az együttműködés kialakítását, erősítését a szarvasmarha-tenyésztés területén.

Horvátország elsősorban az állatjóléti támogatásokra vonatkozó magyar tapasztalatokról érdeklődött. Nagy István ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarország számára kiemelkedő fontosságú az állatjóléti támogatások szerepe, az érintett ágazatok állatjóléti feltételeinek fejlesztésén túl a versenyképesség fokozása a cél. Az Európai Bizottság határozata értelmében a sertés és a baromfi állatjóléti támogatás 2018. december 31-ig működhet. 2016-ban a sertés állatjóléti támogatás keretösszege 9,1 milliárd forint, a baromfié pedig 12 milliárd forint. A 2015. évtől működő tenyészkoca állatjóléti támogatás 2021-ig segíti a nyomon követhető állományi létszám növelését, az állatjóléti többletkötelezettség vállalásának ösztönzését, a versenyképesség fokozását. A 2016. évi támogatási keret 8,62 milliárd forint.

Forrás: FM Sajtóiroda

Kép: www.kormany.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.