Pigs00001small

Az Agrárminisztérium március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési Program Állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium - közölte Nagy István agrárminiszter kedden.  A közlemény alapján a sertés- és baromfitelepek számára nyitják újra a pályázati felhívásokat. A két felhívásra a korábbi felhívások feltételei szerint lehet majd pályázni azzal, hogy az újranyitott felhívásban célzottan jelenik majd meg a járványügyi fejlesztések támogatása. Így például a fertőtlenítő berendezések, kerítések vagy telepi égetők létesítése. 

A támogatás pontos feltételeit a tárca a következő hetekben véglegesíti a szakma szereplőinek véleményét is felhasználva - tette hozzá a miniszter.

A miniszter ismertette, hogy az elmúlt hónapokban számos hír látott napvilágot az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi megjelenéséről és terjedéséről. Számos olyan adminisztratív intézkedést kellett hozni, amelyek felhívták a figyelmet a magyar állattartó telepek állategészségügyi színvonalának emelésére és a szigorú rendszabályok betartására.

 

Sikerült megóvni a házisertés állományt, eddig csak a vaddisznóállományban találtak asp vírust - emelte ki a miniszter. Nagy István elmondta azt is, hogy a madárinfluenza vírusa viszont már nemcsak vadmadarakban, hanem pulykákban és kacsákban is súlyos gazdasági károkat okozott.

Az AM a beruházások, fejlesztések támogatására nemcsak a versenyképesség növelésének alapvető eszközeként tekint, hanem úgy is, mint amellyel az állattartók képesek az állategészségügyi kockázatokra is ésszerű válaszokat adni. A különböző járványos állatbetegségek kockázata számos elérhető technológia alkalmazásával csökkenthető, ezek elterjedését pedig a minisztérium segíteni kívánja - fűzte hozzá.

A közlemény alapján a feltételek hasonlóak lesznek a 2016-ban megjelent felhívásokhoz.

Széchenyi 2020 keretében 2016-ban már megjelent „Baromfitartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.2-16 kódszámú) felhívás esetében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint volt korábban, kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint. A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A korábbi felhívás itt érhető el.

Sertéstartó telepek esetében a korábbi felhívás itt érhető el.

Jelentkezzen ingyenes előminősítésre alább!

Forrás: MTI

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.