road work 1148205 960 720

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a Magyar Falu Programban 16 milliárd forintos keretösszeggel. Önkormányzati tulajdonú utak felújítására nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára, járda- és polgármesteri hivatalok felújítására két-kétmilliárd forint, falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatására pedig 4 milliárd forint.  Részletek és jelentkezés előminősítésre alább!

Valamennyi támogatás vissza nem térítendő, száz százalékos támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül - emelte ki.

Részletezte, hogy az önkormányzati tulajdonú útfelújításnál a pályázók közhasználatú parkoló felújításra és kialakításra is pályázhatnak, kerékpárutakat és hidakat renoválhatnak. Egy pályázó maximum harmincmillió forintig támogatható. A végső beadási határidő szeptember másodika.

Járdafelújítás anyagtámogatására maximum ötmillió forint nyerhető el, a végső beadási határidő augusztus 30.

A polgármesteri hivatalok fejlesztésére azon önkormányzatok is pályázhatnak, amelyeknél a hivatal több funkciót is ellát, például orvosi rendelő, vagy közösségi tér működik benne. A pályázat keretében külső és belső felújításra, átépítésre, bővítésre, korszerűsítésre, a hivatalhoz tartozó parkoló kialakítására, kizárólag az épület előtti járda építésére, vagy térkövezésére, valamint akadálymentesítésre lehet fordítani az elnyert összeget.
A támogatás mértéke helyi települési önkormányzatoknál, amelyek önálló hivatalt tartanak fenn, vagy közös önkormányzati hivatalnál maximum 50 millió forint. Tagtelepülés esetében pedig 30 millió forint az elnyerhető összeg. A pályázatok végső benyújtási határideje szeptember 12.

A falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatása keretében településenként egy darab falu-, vagy tanyabusz cseréjére, vagy beszerzésére lesz lehetőség. A maximális támogatás mértéke 15 millió forint, a pályázat végső benyújtási határideje szeptember 30. Gyopáros Alpár a meglévő buszok cseréjével kapcsolatban azt mondta, hogy arra kéri a leendő pályázókat, a használt járműveiket ajánlják fel egy határon túli magyar település számára. Ezeket a felajánlásokat a Miniszterelnökség fogja koordinálni. Beszélt arról is, hogy a kormány megerősítette a falu - és tanyagondnoki szolgálatokat, mert egyrészt az éves 3,1 millió forintos állami támogatás mértéke 4,2 millió forintra emelkedik, másrészt 2020. január 1-től nemcsak a hatszáz fő alatti települések igényelhetik ezt az állami támogatást, hanem a 800 fő alatti települések, 2022. január 1-től pedig az 1200 fő alatti települések is.

Elékeztetett, hogy eddig összesen 14 pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban mintegy 49 milliárd forint értékben. A 14 felhívásból négy esetében már eredményt is hirdettek.

A kormánybiztos július 29-én hétfőn már bejelentett négy pályázati felhívást, amelyek egyházi és önkormányzati fenntartású temetők felújítására, óvodaudvarok fejlesztésére és közterület-karbantartási eszközök beszerzésére terjednek ki.

Gyopáros Alpár beszélt arról is: a program célja az, hogy a magyarországi falvak népességmegtartó ereje növekedjen és a vidéki életszínvonal folyamatosan javuljon. Ennek érdekében a pályázati felhívások megjelenése előtt több mint ötven helyszínen tárgyalt az ötezer lélekszám alatti települések vezetőivel, civil és egyházi szervezetek képviselőivel, hogy a valós igényekre reflektáljanak a pályázatok.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.