solar energy roof

Megjelent a régóta várt vállalkozásoknak szóló GINOP pályázati felhívás, mely keretében lehetőség nyílik az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósítására. A felhívás keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás valamint kölcsön. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 3 millió és 50 millió Ft között, az igényelhető kölcsön összege 3 millió Ft és 50 millió Ft között lehet, úgy, hogy az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 45%-a lehet.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 16-tól 2019. március 18-ig lehetséges.

Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft; az igényelhető kölcsön összege minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft; az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet. Támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 50 %-a, legfeljebb 25 millió Ft lehet.

A pályázat keretében lehetőség nyíilik az alábbi tevékenységekre:

1) Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése

  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése
  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése

2) Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése

  • Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése
  • Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása
  • Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése

3) Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

4) Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek

  • Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre és/vagy hűtésre
  • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
  • Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához
  • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre

Nem támogathatóak a közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek. (Budapest, Pest megye) A pályázó székhelye ettől függetlenül lehet Budapest vagy Pest megye, a megvalósítás helyeként megjelölt telephelye szükséges, hogy más régióban legyen!

Fontos megjegyezni, hogy a forráshiányos időszak után kifejezetten nagy az igény az ilyen jellegű pályázatokra, elképzelhető a gyors keretkimerülés.

A támogatást egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, valamint szövetkezetek igényelhetik, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt, valamint a Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

A pályázati felhívás itt érhető el!

Jelentkezzen előminősítésünkre alább!

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.