csaladugy 2016

2016. február 8-án a Széchenyi 2020 keretében nyilvánosságra hozták a „Védőháló a családokért” című vissza nem térítendő támogatás igénylésének feltételeit. A felhívás értelmében a családokat és a családok közösségeit erősítő programokat szervező alapítványok, egyesületek, nonprofit gazdasági társaságok nyújthatnak be támogatási kérelmet, 2016. március 10-től 2018. március 10-ig. A támogatás összege minimum 20 millió Ft, maximum 40 millió Ft.

Magyarország Kormányának célja, hogy a projekt megvalósításával hozzájáruljon a család társadalmi szerepének, összetartozásának megerősítéséhez, a családi kohézió növeléséhez, a családok életvezetési kompetenciáinak fejlesztéséhez, elősegítve a fiatalok családi életre való felkészülését, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét, ösztönözve a generációkon átívelő együttműködést, ugyanakkor szolgáltatásokkal segítik a krízishelyzet megelőzését, és támogatják a már krízishelyzetbe került családokat.

Pályázatot az alábbi szervezetek nyújthatnak be:

a. a szervezet főtevékenysége vagy további tevékenységei között szerepel a TEÁOR 8560 vagy TEÁOR 8790 vagy TEÁOR 8891 vagy TEÁOR 8899 vagy TEÁOR 9499 tevékenység, amelyet az állami adóhatóság a felhívás megjelenésének napját megelőzően nyilvántartásba vett és 

b. a gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozásával a 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet szerint az alábbi besorolások valamelyikébe tartoznak:

  • Egyéb alapítvány (GFO 569),
  • Egyéb egyesület (GFO 529),
  • Egyéb szövetség (GFO 517),
  • Nonprofit korlátolt felelősségű társaság (GFO 572),
  • Nonprofit részvénytársaság (GFO 573).

(A fent felsorolt szervezeteken kívül konzorciumi partnerek az egyházi jogi személyek (GFO 55) lehetnek.)

c. A támogatást igénylőnek, a felhívás 3.1.I.1. pontjában meghatározott, a felhívás támogatható tevékenységei között meghatározott és részcéljai által elérni kívánt korábbi tevékenységét, kötelezően csatolandó Helyzetértékelés dokumentum részeként, megfelelő alátámasztottsággal bemutatatta.

A kérelem benyújtható konzorciumi formában is, azzal a megkötéssel, hogy a konzorciumi tagok száma, a konzorcium vezetővel együtt maximum 3 fő lehet.

A részletes pályázati felhívást itt lehet elolvasni.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.