kutatás

Február 14-ig nyújtható be támogatási kérelem a magyar-vietnámi alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési pályázatra. A program támogatja a magyar-vietnámi együttműködésben megvalósuló KFI projektben lévő magyar résztvevőket. A projekt keretében akár 70 milló forint támogatás is igényelhető. 

A pályázati felhívás célja olyan magyar-vietnámi együttműködésben megvalósuló KFI projektek magyar résztvevőinek támogatása, amelyek eredményeként magas szakmai színvonalú, közös kutatás-fejlesztési és innovációs projektek valósulnak meg.

A támogatási kérelem legalább egy magyar és egy vietnami támogatást igénylő előzetesen egyeztetett együttműködésével valósulhat meg. Amennyiben valamelyik partnerországból több résztvevője is van a projektnek, úgy a konzorciumi tagok száma országonként nem haladhatja meg a hármat.

A jogosultak körébe tartozik felsőoktatási intézmény, egyéb költségvetési kutatóhely, vállalkozás, amely nem kutató jellegű tevékenységet folytat, illetve nonprofit kutatóhelyek is.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be

  • magyarországi székhelyű, legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, amely nem tartozik az EVA vagy a KATA hatálya alá, vagy EGT-székhelyű gazdasági társaság magyarországi fióktelepe;
  • piacbefolyásoló tevékenységet nem végző, az EU jogszabálya szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülő nonprofit szervezet;
  • piacbefolyásoló tevékenységet nem végző költségvetési szerv, illetve annak jogi személyiséggel rendelkező intézménye.

A támogatható tevékenységek közé tartozik az alkalmazott ipari kutatási, kísérleti fejlesztés. Emellett támogatható a piacra jutással és iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenység is.

Az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a pályázat célkitűzéseihez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére összesen 200 millió forint keretösszeget biztosít. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 20.000.000 Ft maximum 70.000.000 Ft.

A felhívás itt érhető el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.