27903712105 4fc1552c91 k

A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten. A kormány a 2020-as költségvetési tervezetben 32 milliárd forinttal javasolja megemelni az idei, 120-130 milliárd forint közötti K+F+I támogatási keretet.

Kiemelte, a gazdaság fejlődésében elért eredményt hosszú távon úgy lehet fenntartani, ha a munkaalapú gazdaságot az innováció alapú felé irányítják, ezzel is biztosítva, hogy a magyar gazdaság legalább 2 százalékponttal az európai uniós átlag felett növekedjen a jövőben is.

Kitért arra, hogy Magyarország az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozott országok (EU13) között jól áll a közvetlen brüsszeli kutatás-fejlesztési és innovációs források megszerzésében, a 2014-2020 közötti Horizont 2020 programban 259 millió euró forrást hozott el, ezzel a régióban a 3. helyen, az EU-tagországok között a 18. helyen áll.

A miniszter rámutatott arra, azt is látni kell, hogy az EU13 országok pályázói a forráskeret 5 százalékát, a régi tagországok (EU15) 86,5 százalékát, míg a programból részesülő unión kívüliek a keret 8,5 százalékát tudták elnyerni. Magyarország a 95-5 százalék arány változtatása érdekében a különböző tárgyalásokon azt az álláspontot képviseli, hogy a jövőben a közvetlen brüsszeli keret 20 százalékát különítsék el a EU13 tagországok számára, ezzel is ösztönöznék az érintetteket a pályázatok beadására.

A miniszter szerint szükség van a hazai kutatási és innovációs rendszer hatékonyságának növelésére, a kutatóintézetek, egyetemek, a vállalati szféra szereplői közötti fokozottabb együttműködésre, nemzetközi kapcsolatrendszerük beágyazottságának erősítésére.

Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke a rendezvényen hangsúlyozta, a magyar részvétel javítását az uniós kutatás-fejlesztési és innováció források megszerzésében a hivatal stratégiai feladatának tekinti. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2020-ig futó mostani keretprogram is még sok pályázati forrást kínál, emellett segítik a felkészülést a 2021-ben induló új keretprogram lehetőségeire.

A hivatal elnöke felidézte, hogy rendszeresen kikéri a piaci szereplők véleményét, és segíti a magyar egyetemi hálózatokon a tudásmenedzsment kiépítését. Kiemelte, a hivatal egyre inkább szolgáltató szervezetté alakul a finanszírozással összefüggő feladat ellátása mellett.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.