Megjelent a  "Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése című pályázatok dokumentációja.

A múzeumok közoktatást és az egész életen át tartó tanulást támogató szolgáltatásainak erősítésére, a múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztésére jelent meg összesen 524 millió forintos európai uniós pályázat a közelmúltban.

A konstrukció keretében a múzeumi gyűjteményeken alapuló, az iskolai igényekhez, tantervekhez szorosan illeszkedő, a gyermek- és ifjúsági célcsoportokra irányuló múzeumpedagógiai programsorozatok tervezésére és megvalósítására, valamint iskolabarát élményprogramok szervezésére, illetve az éves kiállítási tervhez és a helyi kulturális értékekhez kapcsolódó programcsomagok, foglalkozássorozatok kidolgozására és megvalósítására igényelhető európai uniós támogatás.

A konstrukció keretében muzeális intézmények pályázhatnak azzal a kiegészítéssel, hogy ha a fejlesztés a múzeumi szervezet tagintézményében – filiájában – valósul meg, úgy a pályázó a központi muzeális intézmény, önállóan pályázni nem jogosult, de nem filia muzeális intézmények esetében pedig a fenntartó nyújthat be pályázatot.

A pályázat keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege 5 millió és 20 millió forint között lehet. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100 százaléka.

A pályázatok benyújtására 2010. március 29. és 2010. április 30. között van lehetőség.

Forrás: nfu.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.