barabas02

Budapest Főváros Közgyűlése a kulturális örökségvédelmi feladatának eleget téve, a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogató céllal létrehozta az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás”-t. Budapest Főváros Önkormányzata  2017-ben 500 millió Ft-os keretösszegben biztosít vissza nem térítendő támogatást, amely utófinanszírozással használható fel. Ingyenes előminősítésünkre a cikk alján található űrlap kitöltésével jelentkezhet.

A Fővárosi Közgyűlés a támogatás meghirdetésével egyablakos pályázati eljárást kíván lefolytatni, a korábbi három külön pályázat kiírása helyett („Építészeti Értékvédelmi Támogatás”, „Műemléki Keret” és „Építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása”).

A pályázatra az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói nyújthatják be a támogatási kérelmeket, valamint társasházak és lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek tulajdonosi közösségei akkor nyújthatnak be pályázatot, ha az épületeik 25 évnél régebben épültek, teljes felújításukra azóta nem került sor és legalább 2 lakásból állnak.

A felújítás részeként az alábbi tevékenységek támogathatók:

MINDEN PÁLYÁZÓ esetében támogatható:
Közterületről látható, arculatot, utcaképet meghatározó, építészeti értéket hordozó részek, mint
- épületek földszinti sávjának felújítása, rendbetétele,
- teljes homlokzat helyreállítása, színezése, valamint ezek tartozékai, díszítései,
- különleges építészeti értéket képviselő vagy az épület megjelenésében jelentős szerepet játszó homlokzatrész, nyílászáró, terasz, tető, előtető felújítása,
- különleges építészeti értéket képviselő egyéb építmény elem felújítása: pl. kerítés, kapuzat, kertépítészeti elem,
- épület tartozékok felújítása: pl: szobor, relief, majolika, mázas cserép, mozaik, sgraffito, díszítőfestés, díszüvegezés, kovácsoltvas elemek, öntöttvas és spiáter díszítmény.

KÖZINTÉZMÉNYI FUNKCIÓT BETÖLTŐ ÉPÜLET esetében támogatható továbbá:
- a látogatható terekben a belsőépítészeti, iparművészeti, képzőművészeti értékkel rendelkező részek (kapualj, lépcsőház, belső közös terek, udvar, az épület részét képező berendezések, kertépítészeti elemek) felújítása.

TÁRSASHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK esetében támogatható továbbá:
- tető szerkezetének és héjalásának felújítása, ehhez kapcsolódóan tűzfal, oromfal felújítása műszaki, állékonysági problémák esetén,
- tartószerkezeti elemek (pl. erkély, függőfolyosó) szerkezetének, továbbá függőfolyosó burkolatának felújítása,
- nyílászárók teljes homlokzatot érintő egységes felújítása, cseréje (a műanyag nyílászáró nem támogatható),
- homlokzatfelújítás keretében vízszigetelési hiányosságok megoldása,
- különleges építészeti értéket képviselő kapualj, lépcsőház felújítása.

Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50%-a lehet. A támogatás összege pályázatonként nem haladhatja meg a 20.000.000 Ft-ot.

Fontos figyelembe venni, hogy a pályázat benyújtásához legalább építési engedély szintű tervdokumentációval kell rendelkezni, mely a műemlék jellegének megfelelően tartalmazza a különböző részletezettségű terveket és leírásokat, így például a nyílászárókat, vagy a szakipari munkákat érintő kötött felújításoknál elengedhetetlen a részletrajzok készítése. Egyes gazdagon díszített homlokzatoknál pedig az épületdíszek külön dokumentációjára is szükség lehet, ezért érdemes időben megkezdeni az előkészítési munkálatokat. Szükséges továbbá az alábbi hatósági engedélyek és hozzájárulások beszerzése is:
- jogerős építési engedélyezési határozat,
- a kerülettől kapott bejelentés tudomásul vételéről szóló igazolás,
- az örökségvédelmi engedélyezési határozat,
- az örökségvédelmi bejelentés tudomásul vételéről szóló igazolás.

A pályázatoknak 2017. október 13. napján 14:00 óráig kell beérkeznie a Főpolgármesteri Hivatalba.

A pályázati felhívás és további információk itt elérhetőek.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.