A Csatárlánc önkéntes csoport a szentléleki pálos templom - és kolostorrom megmentéséért indított kezdeményezést, melynek során nagy és döntő fordulathoz érkezett. Május 15-én szakemberek vezetésével és önkéntesek bevonásával elindulnak a régészeti feltárási és műemlékvédelmi munkálatok Szentléleken, a pálos kolostorromnál. Ehhez olyan cég támogatását keresik a szervezők, amely a szükséges szerszámokat 2012 őszéig kölcsönözni tudja a munkához.

Az alábbi eszközökre lenne szükség a munkák megkezdéséhez:

- 10 talicska

- 20 lapát

- 10 csákány

- 10 ásó

- 15 vödör

- 8 fángli

- 8 vakolókanál

- 2 ágvágó

- 2 balta

A Csatárlánc a támogatóinak egyrészt internetes felületein mond köszönetet, másrészt színes szóróanyagain is feltünteti a szponzorokat.

Amennyiben az Ön cége szívesen biztosítaná a felsorolt eszközöket, kérjük, jelentkezzen az alábbi elérhetőségen!

Karlowits-Juhász Orchidea
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
30/826-2069 "  

A Bükkben található szentléleki pálos kolostorrom megmentéséért indított kezdeményezés keretében 2012 szeptemberéig tartó jótékonysági koncertsorozatot szervez a miskolci Csatárlánc önkéntes csapat. Jelenleg a tizenkettedik jótékonysági koncerten vannak túl a szervezők, mellyel céljaikat hirdetik, népszerűsítik. Rendezvényeiket és tevékenységeiket a média folyamatosan nyomon követi. Kezdeményezésükről minden információ megtalálható honlapjukon: http://www.csatarlanc.com/oroksegunkert

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.