Az európai filmipar támogatásának jövőjéről tárgyalnak a filmes szakma képviselői pénteken Brüsszelben. A nyilvános meghallgatáson az európai audiovizuális ipar támogatására létrejött Media-programmal szembeni igényekről vitázik a filmipar, mármint hogy mely elemei szorulnak javításra.
A hír, miszerint Barroso megkérdőjelezte a MEDIA létjogosultságát, aggodalmat keltett az európai filmiparban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon: tiltakozó leveleket és petíciókat küldtek egész Európából. Az Európai Bizottság elnöke megütközéssel reagált a tiltakozásokra, a finnországi Turkuban tett látogatásakor kijelentette, hogy nem akarják megcsonkítani a MEDIA programot, épp ellenkezőleg: a program megerősítését helyezik kilátásba.

A MEDIA program 2007 és 2013 között összesen 755 millió euróval támogatja az európai filmipart, mindenekelőtt az európai filmek hatékonyabb terjesztésére, népszerűségük növelésére, valamint az ágazat versenyképesebbé tételére koncentrálva. Az Európai Unió kezdeményezésével többek között független forgalmazókat, moziüzemeltetőket, producereket támogatott az elmúlt 20 évben az egyéni struktúrák kialakításában.

Forrás: index.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.