A környezeti terhelés csökkentését szolgálják azok a technológiai fejlesztések, amelyekhez EU-támogatás nyerhető a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 2.1.4/K számú pályázati felhívása és a Közép-Magyarország operatív program (KMOP) 1.2.4/A számú tükörkiírása keretében. A konstrukció célja a környezetközpontú technológiafejlesztés. Ehhez 2,84 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 80–140 projekt kaphat támogatást. A támogatási intenzitás a GOP-kiírásnál 30–50, a KMOP-felhívásnál pedig 20–40 százalékos lehet. Az elnyerhető összeg 5–125 millió forint. Jó hír, hogy ennél a konstrukciónál indokolt esetben előleg kapható a támogatás 40 százalékának erejéig. A két kiírásra március 1-jétől adhatók be a pályázatok.

A kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elvárása egyrészt az, hogy a vállalkozások a támogatásban részesülő projektjeikkel kimutathatóan növeljék az energia-, víz- és más nyersanyag-felhasználásuk hatékonyságát, csökkentsék a hulladéktermelést és az egyéb károsanyag-kibocsátások mennyiségét és veszélyességét. Másrészt a konstrukció ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy a környezetvédelmi szemléletmód, a fenntarthatóság figyelembevétele rendszerezetten és tudatosan bekerüljön a vállalkozások működési, termelési döntéseibe.
A pályázók mindennek érdekében többféle lehetőség közül választhatnak. Igényelhetnek támogatást a jelenlegi tevékenységük/technológiájuk fejlesztéséhez, kapacitásuk bővítéséhez, vagy pedig olyan környezetbarát technológiák, termelési eljárások lehetőségeinek minél nagyobb mértékű kihasználásához, amelyek növelik a versenyképességüket és a gazdasági hatékonyságukat.
A két kiírásra kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók pályázhatnak. További feltétel, hogy a pályázóknál az éves átlagos statisztikai állományi létszám a benyújtást megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő legyen. A kiírás szerint a projekt megvalósítása a benyújtást követő napon a pályázó saját felelősségére megkezdhető. Fontos kikötés azonban, hogy támogatás a pályázat beadását megelőzően megkezdett beruházáshoz nem igényelhető. Ezenkívül azt is vállalni kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat, információtechnológiai fejlesztéseket, valamint a támogatott minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszereket, szabványokat a projekt befejezését követő ötödik – kis- és középvállalkozások esetében a harmadik – üzleti év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti.

Támogatható tevékenységek
- Anyag- és energiatakarékos, hulladék- és emissziószegény technológiák
- Elérhető legjobb technológia
- Alap- és segédanyagok megújuló, illetve másodnyersanyagokkal való kiváltása
- Környezetbarát csomagolástechnológia
- Eszközbeszerzés
- A fejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális és ingatlanberuházás
- A fejlesztéshez kapcsolódó gyártásilicenc-, gyártási know-how beszerzések
- A fejlesztéshez kapcsolódó információtechnológia fejlesztése
- Piacra jutás, környezeti szemléletmód terjesztése
- Fenntarthatósági tematikájú képzések
- Környezetirányítási, vezetési, hitelesítési és minősítési rendszerek bevezetése, tanúsíttatása, hitelesítése, termékek környezetvédelmi minősítése

Forrás: vg.hu



Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.