thermostat 1687928 960 720

Idén is folytatódik a 2014-ben indult Otthon Melege Program (OMP), március 31-ig lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot energetikai korszerűsítésre, illetve rezsikiadások csökkentésére. Indulása óta - a még nyitott radiátor csere alprogramon felül - már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon Melege Programban, azaz ennyi háztartásban valósítottak meg energetikai korszerűsítést. 

A 2014 óta megvalósult fejlesztések összértéke elérte a 70 milliárd forintot, amelyből 36 milliárd forint a kormány által nyújtott vissza nem térítendő támogatás volt. Az elmúlt években nyújtott támogatásokkal a magyar családok korszerűbbre cserélhették háztartási gépeiket, kazánjaikat, lakásuk vagy házuk nyílászáróit, és jutott forrás a társasházak szigetelésére is. A fejlesztésekkel évente 300 millió kilowattóra lakossági energia megtakarítást valósult meg, ez pedig 100 ezer háztartás éves elektromosenergia-fogyasztásának felel meg. A program évi több mint 10 milliárd forint rezsicsökkentést jelentett a lakosságnak. A program sikerére való tekintettel a rendelkezésre álló pályázati keretet az évek során többször is emelni kellett.

Jelenleg az OMP-n belül kizárolóag az Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram (ZFR-TÁV/2019) keretében van lehetőség pályázatokat benyújtani.

A támogatás minimális mértéke az elszámolható bruttó költségek 10 %-a, maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 50 %-a. A támogatás összege minimum 150.000 Ft, maximum 75.000.000 Ft lehet. A támogatás maximális mértéke lakásonként maximum 350.000,- Ft. Az egy lakásra eső 350.000,- Ft maximális összeg azt jelenti, hogy az igényelt támogatás összege elosztva a pályázattal érintett lakások számával nem haladhatja meg a 350.000,- Ft-ot.

A támogatható tevékenységek körébe tartozik az okos mérésre alkalmas - és a díjfizetők számára a fogyasztási adatokhoz történő napi, de legalább heti szintű hozzáférést lehetővé tevő - fűtési költségmegosztó rendszer kialakítása az okos költségmegosztók és a rendszerhez tartozó adatgyűjtők felszerelésével együtt. Amennyiben az épületben már üzemelnek okos mérésre nem alkalmas költségmegosztók, úgy ezek teljes körű cseréje okos mérésbe kapcsolt költségmegosztó rendszerre is támogatott a pályázat keretein belül. Amennyiben az épületben már beszerelésre kerültek okos mérésre alkalmas költségmegosztók, de az adatgyűjtők beépítése nem történt meg úgy az adatgyűjtő-rendszer felszerelése és az okos költségmegosztó rendszer kialakítása támogatható.

Lakásfelújítás, utólagos hőszigetelés, tető-, konvektor-, háztartási nagygép, TV csere tárgyú pályázatok benyújtására jelenleg nincs lehetőség, de a korábbi években voltak ilyen pályázatok és elképzelhető az újranyitásuk ezután is. A több helyen fellelhető információ, miszerint ilyen irányú pályázatok elérhetőek, valótlanok.

2020-ban megjelenő egyéb OMP pályázati konstrukciókról egyelőre nem áll rendelkezésre információ. Lakásfelújítás, utólagos hőszigetelés, tető-, konvektor-, háztartási nagygép, TV csere tárgyú pályázatok benyújtására a korábbi években volt lehetőség, ezért elképzelhető ezen célterületek újranyitása idén is.

A pályázati felhívás az OMP alprogramjára itt érhető el.

Forrás: MTI

FIGYELEM! A Pályázati Hírek portál egy híroldal, nem a pályázatok kiírója, kezelője vagyunk.

A portált üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. foglalkozik pályázati tanácsadással és pályázatírással, de lakossági pályázatokat nem vállal, ezügyben nem tud tanácsot adni, kérjük ne keressenek bennünket lakossági pályázatok (lakásfelújítás, mosógépcsere stb.) ügyében!

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.