washing machine 902359 960 720

2017. augusztus 7-én, hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket. A pályázat keretein belül hűtőgépek, fagyasztógépek, mosógépek és szárítógépek cseréje támogatható. Bővebb információ alább!

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.

Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre. A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani.

A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból, a pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják fölhasználni, a programban részt vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján - mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.

Elmondta azt is, hogy folyamatban van a kazáncsere program kiírásának módosítása is: támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, így bővül a támogatások köre az október 15-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.

A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik. Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.

A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.

Forrás: kormány.hu

FIGYELEM! A Pályázati Hírek portál egy híroldal, nem a pályázatok kiírója, kezelője vagyunk. A portált üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. foglalkozik pályázati tanácsadással és pályázatírással, de lakossági pályázatokat nem vállal, ezügyben nem tud tanácsot adni, kérjük ne keressenek bennünket lakossági pályázatok, így az Otthon Melege Program (lakásfelújítás, mosógépcsere stb.) ügyében!

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.