termosztat 1280 kicsi

Folytatódik az "Otthon Melege" program, csütörtökön megjelent a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára Budapesten a pályázati felhívással kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Az államtitkár közölte, hogy a támogatási kérelmeket június 6-tól elektronikus úton lehet benyújtani a pályázati portálon keresztül ügyfélkapus regisztrációval, egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintot kaphat, a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás teljes költségének a 40 százalékát.

Szabó Zsolt szerint a 3,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 7 ezer háztartás fűtésének korszerűsítésére lehet elegendő. Hozzátette, hogy a pályázatba a "Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program" (GINOP) lakóépületek energiahatékonyságát támogató, visszatérítendő támogatását (0% kamatozású és költségű hitel) is be lehet vonni legfeljebb 50 százalékos arányban, 10 százalékos önerő mellett.

Elmondta, hogy hasonló, komplex, kéményátépítést is támogató pályázat még nem jelent meg, a kiírás szerint valamennyi anyag- és szolgáltatási költség elszámolható, ami a beruházáshoz kapcsolódik, így például radiátorok, hőszabályozók, és korszerű, energiahatékony konvektorok beszerzésére is lehet fordítani a támogatást.

Az államtitkár bejelentette azt is, hogy az "Otthon Melege" program várhatóan májusban újabb, 700-800 millió forintos keretösszegű pályázat kiírásával folytatódik, amely a háztartási gépek (hűtő- és fagyasztógépek, illetve mosógépek) cseréjét támogatja majd.

A részletes Pályázati Útmutató megtekinthető a futeskorszerusites2017.nfsi.hu oldalon, a pályázattal kapcsolatos további kérdésekre a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) Ügyfélszolgálata ad bővebb tájékoztatást.

Telefonszámok:

+36 70 945 4294, +36 70 945 4250, +36 70 424 0922, +36 70 424 1802

Telefonos ügyfélszolgálati idő:

Hétfő – Csütörtök: 8.00 - 16.00

Péntek: 8.00 - 14.00

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: MTI, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

FIGYELEM! A Pályázati Hírek portál egy híroldal, nem a pályázatok kiírója, kezelője vagyunk. A portált üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. foglalkozik pályázati tanácsadással és pályázatírással, de lakossági pályázatokat nem vállal, ezügyben nem tud tanácsot adni, kérjük ne keressenek bennünket lakossági pályázatok, így az Otthon Melege Program (lakásfelújítás, mosógépcsere stb.) ügyében!

 

 

 

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.