Mintegy harminc államban megtalálható már és a tendencia szerint, hamarosan az egész világon elterjed a megújuló energia felhasználásával működő hulladékgyűjtő-tömörítő.

Mi is ez a nagyszerű találmány? Napenergiával működő hulladékgyűjtő-tömörítőről van szó, amelyet az amerikai BigBelly Solar cég fejlesztett ki.

Üzemelését összefoglalva: a nap energiájával működő gépezetet építettek be a szokásos szelektív hulladékgyűjtő bokszoknál valamivel nagyobb fülkeszerű építményekbe. A napenergia befogására a fülke teteje szolgál, és a gyártó szerint a hulladékgyűjtőt úgy alakították ki, építették meg, hogy semmiképpen se jusson bele esővíz. Az eszköz jellemzője még, hogy “egérmentesített”.

A technológia ismérve: a készülék hulladéktömörítője működésbe lép amikor érzékeli, hogy üvegeket, fémdobozokat és egyéb hulladékot dobáltak bele. Az újfajta eszköz egyszerre több előnnyel szolgál. Példaként említhető, hogy befogadó kapacitása a tömörítő berendezést nélkülöző gyűjtőknek a többszöröse.

Amikor a hulladék bizonyos telítettséget ér el benne, akkor a készülék a hulladékbegyűjtő szolgáltatónak elektronikus úton jelzi, hogy tartalma ürítendő. Ez tulajdonképpen üzenet arra, hogy nem szükséges menetrendszerűen járműveket mozgatni, hogy a BigBelly-k tartalmát elvigyék. Nem nehéz mindebből kitalálni, és fontos szempontként hangsúlyozni, hogy a készülék munkába állításával a szállítást végző szolgáltató cégek üzemanyagot is megtakarítanak.

Forrás: Alternatív Energia

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.