Végéhez közeledik a Környezet és Energia Operatív Program keretében a 2010 során benyújtott épületenergetikai és megújuló energiákhoz kapcsolódó pályázatok elbírálása. 2010 decembere és 2011 március vége között közel 35 milliárd forintos támogatásról született döntés, és április végéig várhatóan további 5 milliárd sorsáról határoznak. A héten döntés született az Új Széchenyi Terv keretében működő Zöld Beruházási Rendszer panelpályázatainak sorsáról is.  – mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára tatabányai tájékoztatóján.

A KEOP keretében támogatott pályázatok nagyobbik része közszolgáltatást nyújtó intézményekhez kapcsolódik. A következő egy esztendőben sorra újulhatnak meg felsőoktatási és közoktatási, valamint egészségügyi és szociális intézmények, melyek fenntartási költsége is csökkenhet az épületkorszerűsítéseknek köszönhetően. Példaként említette a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórházát, amely 470 millió forintos támogatásban részesült a meglévő manuális pavilon energiahatékonysági beruházásához.

Említést tett arról is, hogy a héten, Pannonhalmán találkozott Várszegi Asztrik főapáttal, és tájékozódott a kolostor megújuló energiákra alapozott fejlesztési programjainak állásáról. Az elmúlt hónapokban hat felekezet, huszonhat településen valósíthat meg energetikai fejlesztéseket 1.7 milliárd forint közösségi támogatás felhasználásával. A Kormány az energiapolitika eszközeivel is támogatja az egyházak társadalmilag hasznos intézményfenntartói tevékenységét.

A ZBR keretében 12,58 milliárd forint felhasználásáról döntöttek a héten. 228 pályázat került támogatásra, amely 22 154 lakás korszerűsítését teszi lehetővé a fővárosban és harminckét vidéki településen. Komárom-Esztergom megye három városában – Oroszlány, Tata, Tatabánya – összesen 426 lakás újulhat meg 96 millió Ft támogatás segítségével. A már 2010-ben, 653 millió Ft értékben támogatott 16 db pályázattal együtt, a ZBR Panel II. konstrukcióból, összesen 244 pályázóval kezdődhet meg a szerződéskötés és a támogatások kifizetése, amely 23 495 lakás felújításához járul hozzá.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a most zajló Construmán kiállító szakcégek számára a túléléshez szükséges levegőt biztosíthatják a meghozott döntések, hiszen a kalkulációk alapján a két pályázati keretben megítélt támogatások összességében 90-100 milliárdos megrendelést adhatnak a szélesebb értelemben vett építésgazdaság számára.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.