Azokat a programokat, amelyek előkészítése már megtörtént, és a közösség érdekeit szolgálják, folytatnunk kell. Az Új Széchenyi Terv támogatja a települések összefogását is, közös kincsünk, a természeti környezetünk megóvása érdekében tett erőfeszítéseiket. E feladatot gyorsan el kell végeznünk, mert így nemcsak szép környezetet kapunk, hanem gazdasági lehetőségeket is teremtünk.

A talaj újjászületésével javul a vízminőség, a levegő, gazdagodik a környezet, az állatok és a növények újra birtokba vehetik eredeti otthonukat. A pályázat támogatja mindazon lépéseket, melyekre az előkészítés során a biológiai és technikai helyreállítás vagy az utógondozás időszakában van szükség.

Kik pályázhatnak?
• Települési önkormányzatok társulásai közül azok, akik az Új Széchenyi Terv meghirdetését megelőzően
az első fordulóban már előkészítési támogatást nyertek. Új pályázatok a KEOP-2.3.0/B konstrukcióba
nyújthatók be.

Mekkora a támogatás összege és mértéke?
• A rendelkezésre álló forrás: 55 010 millió forint.
• A támogatás összege 650 millió forinttól 10 milliárd forintig terjedhet, aránya 100%.

Mikortól lehet pályázni?
• A pályázatok 2011. március 1-jétől nyújthatók be.


Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.