2451784799 dcbb8d5bbf z

A Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak 2020. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírásai módosultak, a támogatási kérelmek benyújtására előbbi esetében 2019. november 15-ig, utóbbi esetében 2019. december 20-ig van lehetőség. 

A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.

A támogatási kérelmeket egyesületek, alapítványok, szövetségek nyújthatják be az alábbi alapcélok szerint:

  • A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd területén működő civil szervezetek
  • A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószermegelőzés területén működő civil szervezetek
  • Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek, polgári védelem
  • A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás
  • Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek

A "Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020" felhívások esetében az elnyerhető támogatás maximum 200.000 forint, a "Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020" felhívások esetében 3 és 4 millió forint közti összeg lehet.

A pályázati felhívások itt érhetők el.

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.