lakás

2017. június 20. nappal az Irányító Hatóság felfüggesztette az EFOP-1.1.4-16 Elsőként lakhatás című pályázatot. A felfüggesztése oka, hogy a felhívásra beérkezett a megfelelő számú támogatási kérelem és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerült.  

A felhívást 1,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, 2017. május 2-től lehetett benyújtani rá a támogatási kérelmeket. A pályázók lehettek önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, egyházak és nonprofit szervezetek, melyek hajléktalan-ellátást végeznek.

A felhívás azzal a céllal került meghirdetésre, hogy segítsen az utcán élő embereknek kilábalni krízishelyzetükből. Ehhez fontos a segítői környezet és a segítségnyújtó keretek megteremtése. A pályázat részcéljai, hogy csökkenjen az utcán élők száma, a hajléktalanok ellátásával foglalkozó intézmények alkalmassá váljanak, valamit kialakuljanak a szakmai hálózatok.

A megvalósítható tevékenységek a fenti céloknak megfelelően az alábbiak:

  • a lakhatás támogatásához kapcsolódó szolgáltatások és ahhoz szükséges beszerzések/felújítások biztosítása, pl. bérlakások felújítása, bútorok vásárlása
  • foglalkoztatáshoz, munkába álláshoz kapcsolódó szolgáltatások és ahhoz szükséges beszerzések biztosítása, pl. orvosi ellátás biztosítása, OKJ képzések megszervezése
  • más, egyéni szükségletekhez kapcsolódó szolgáltatások biztosítása, pl. pszichológiai segítségnyújtás, idegen nyelvek tanulása

A pályázaton 30 és 310 millió forint közti összegre lehetett benyújtani a támogatási kérelmet, mely a projekt összes elszámolható költségének 100%-a. 

A felfüggesztésről szóló közlemény és a pályázat itt érhető el!

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.