Kiút a válságból: segíteni a kisebb vállalkozásokat is! PDF Nyomtatás E-mail
2009. február 16. hétfő, 02:47

A bankok és az óriásvállalatok több száz millió eurós megsegítése után az európai országoknak meg kell találniuk a módját annak, hogy a legtöbb embert foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat is támogassák. Ez jelentheti ugyanis a kiutat a gazdasági válságból – erre hívta fel a figyelmet Brüsszelben Herczog Edit. A szocialista képviselő erről szóló jelentése, amelyben az Európai Parlament véleményezi a Bizottság által előterjesztett törvénycsomagot, márciusban kerül a plenáris ülés elé.

Alacsony tőkeerejük miatt a gazdasági válság hatásait is elsőként ők érezték meg, a segítség mégis késik. Pedig méretüknél fogva ezek a vállalkozások képesek alkalmazkodni a legrugalmasabban az új gazdasági körülményeihez, ezért megsegítésük egyben a válságból kivezető utat is jelentheti. Az Európai Parlament napirendjén lévő törvénycsomag támogatná a kisvállalkozások nagyobb részvételét az innovációs, valamint kutatás-fejlesztési projektekben, és csökkentené a rájuk háruló adminisztratív terheket.

Forrás: euvideohu