Rég várt ésszerűsítésekkel megújult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal eljárásrendje.
Palkovics Péter, az MVH elnöke 2011. március 22-én, a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatóján ismeretette a főbb változásokat.
A hivatal a kérelmek elbírálásánál három hónapos határidő megtartását tűzte ki célul. Fontos változás az is, hogy hiánypótlás esetén az eljárást nem indítják újra, csak felfüggesztik, így az ügyfélnek nem kell még három hónapot várnia a határozatra. A hiányzó dokumentumokat 30 napon belül kell a pályázónak benyújtania.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a minisztérium március 22-i tájékoztatóján a megnyitandó jogcímek közül a mikrovállalkozások támogatását és a turizmus fejlesztését segítő pályázatokat emelte ki, amelyek új munkahelyek létrehozását ösztönözhetik. A két pályázat az 5000 fő alatti, nem körzetközpontként működő falvakban lesz elérhető, ez 2772 települést, és 2,8 millió lakost érint.
Ősz elején várható a 100%-os támogatású induló fiatal gazda pályázat megnyitása is, 2 milliárdos kerettel.
Nézze meg a videoban a hamarosan megnyíló pályázatok ismertetését!
Újraindul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, gazdasági társaságok, mikro-, kis- és középvállalkozások, települési önkormányzatok, nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást a keretből.
2010-ben az Európai Unió előírása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium értékelte az ÚMVP félidei tevékenységét. Kiderült, hogy a program összes keretének, mintegy 1300 milliárd forintnak a 80%-át az előző kormányok már lekötötték. A pénzek elosztása sem volt egyenletes, a pályázók 5 %-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át.
Az agrártámogatások rendszere biztos, hogy változik majd 2014-től, és ha azt illúzió is lenne várni, hogy az új tagállamok gazdái ugyanannyit kapjanak, mint a régiek, a hektáronként járó támogatás szétosztása minden bizonnyal kiegyensúlyozottabb lesz majd. És nem csak a tagállamok között. A képviselők azt szeretnék, ha nem a legnagyobbak, az agrártermelők alig három százaléka kapná meg a támogatások túlnyomó részét. Nézze meg videoanyagunkat Brüsszelből!
Augusztus 15-én tartották a 2010-ben hazai és európai uniós támogatásból felújított simasági római katolikus templom felszentelését. A templomot 1754-ben a Festetics család építtette újjá, a Festetics család kriptája is itt található.
Az egyházközség az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapvidéki örökség megőrzését támogató jogcíme keretben közel 21 millió Ft 100%-os vissza nem térítendő támogatást nyert. Nézze meg videoanyagunkat!
A Piac & Profit gazdasági magazin hetedik alkalommal szervez országos konferenciasorozatot a pályázati és forrásbevonási lehetőségekkel kapcsolatban, vállalkozások és önkormányzatok részére. Az előadások főleg a pénzhez, forráshoz jutási lehetőségekről szólnak, valamint a versenyképesség növelése érdekében a források hatékony felhasználásához adnak hasznos tanácsokat. Nézze meg alábbGáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) főosztályvezetőjének előadását a február 24-én, Szentendrén tartott konferenciáról. A következő állomás Miskolcon lesz, 2010. március 25-én.
A KVVM Fejlesztési Igazgatósága és az Energia Központ Nonprofit Kft. 2010. február 18-án tartott konferenciáján, Horváth Tünde, az Energia Központ igzagatóhelyettesének előadásában ismeretésre kerültek a 2010-es energetikai pályázati lehetőségek. A KEOP energetikai pályázatai keretében többek között cégek, civilek és önkormányzatok pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra.
Az előadás videojának első része és írásos anyaga alább elérhető, a további részek a regisztrált tagjainknak fenntartott felületen keresztül láthatóak.
A 2010. március 5-6. (péntek-szombat) között Nádudvaron megrendezésre kerülő III. Magyar Agrárakadémia fő témája az Uniós Agrárpolitika jövője.
„Ez év szeptemberében az Európai Bizottság le fogja tenni az agrárpolitika reformjáról szóló bizottsági anyagot, tehát nekünk – ez alatt értve az európai agrárosoknak, benne nekünk magyaroknak – van néhány nagyon feszített hónapunk, hogy tudjuk azt, hogy mit szeretnénk elérni” vázolta a III. Magyar Agrárakadémia előtt álló sürgető feladatot Tabajdi Csaba.
„Nekünk magyaroknak azért nagyon nagy a tét, mert mi ennek a közös agrárpolitikának a támogatások vonatkozásában erőteljes haszonélvezői vagyunk” – hangoztatta az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságában tevékenykedő szocialista képviselő. – „ A 27 tagállam közül egy lakosra vetítve a hetedik helyen állunk, messze az első helyen az új tagállamok közül, és most az a veszély fenyeget, hogy most drasztikusan lecsökkentik 2013 után az Európai Unió költségvetésében az agráriumra szánt pénzeket, és nagyon nagy a veszélye annak, hogy Magyarország vesztese lehet a közös agrárpolitika reformjának.”
Tabajdi Csaba szerint „minekünk magyaroknak aközött kell döntenünk, hogy hogyan lehetne minél többet megőrizni a jelenlegi támogatásokból, ezzel egyidejűleg az új közös agrárpolitika egy egészségesebb európai és egy jóval egészségesebb magyar agrárszerkezetet hozzon létre.”
Az európai parlamenti képviselő abban bízik, hogy az újonnan hivatalba lépő mezőgazdasági biztos, a közép-európai agrárgazdaság helyzetét és gondjait jól ismerő román Dacian Ciolos vezetésével sikerül átalakítani az eddig neoliberális törekvéseket tükröző agrárreformot, amelynek fő célkitűzése a támogatások leépítése és más területekre, így a vidékfejlesztésre történő átcsoportosítása volt.
Mától rendszeres időközönként saját gyártású videoanyagokkal jelntekezünk a Pályázati Hírek portálon. Beszámolunk az aktuális pályázatokkal kapcsolatos fórumokról, sajtótájékoztatókról. Interjúkat fogunk készíteni az illetékes Közreműködő Szervezetek és Irányító Hatóságok vezetőivel. Alkalomszerűen munkatársaink is meg fognak szólalni pályázati felkészítő, oktató videoanyagokban.
A Pályázati Hírek továbbra is a gyors, minőségi, színvonalas tájékoztatásra törekszik!
Hamarosan lejár az Európai Uniótól Magyarországnak adott külföldiek föltulajdonszerzésével kapcsolatos moratórium.
Nézze meg a palyazatihirek.eu videoanyagát - A meghosszabítás esélyeiről beszélt Gőgös Zoltán, az FVM államtikára, Bakodpusztán, az Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete által szervezett II. Országos Agrárfórumon.
Ha folytatódik a globális felmelegedés, az visszafordíthatatlan természeti folyamatokat indíthat el, és hatalmas károkat okozhat. Az Európai Unió már elkötelezte magát amellett, hogy jelentősen csökkenti a klímaváltozást okozó széndioxid kibocsátást, de ugyanilyen lépésekre a korszerűtlenebb, környezetszennyezőbb iparral rendelkező fejlődő világ egyedül nem képes. Az ENSZ decemberi koppenhágai klíma-csúcsértekezletén éppen ezért csak akkor várható megegyezés, ha erre a célra a fejlett országok jelentős támogatást ajánlanak fel számukra.
Évi 2-15 milliárd euró. Az Európai Unió ennyivel támogatná a fejlődő országokat, hogy részt vállaljanak a klímavédelmi intézkedésekből. Ez mintegy 10-30 százaléka az összes fejlett ország által felajánlott összegnek. Koppenhágában várhatóan 22-50 milliárd eurónyi támogatásról jöhet létre megállapodás – éves szinten. Cserébe 2050-re a fejlődő országok azt vállalnák, hogy a kibocsátás növekedését fognák vissza, mintegy 20-40 százalékkal. Enélkül ugyanis a fejlett világ által vállalt csökkentés sem éreztetné hatását.
Nézze meg videon Debreceni Győző a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Főosztály főosztályvezetőjének előadását a Computerworld magazin április 9-i "IT Beruházások EU-s támogatása" című konferenciájáról.
Milyen pályázati könnyítéseket vezetek be 2009-ben?
Miért és hogyan gyorsulnak az elbírálsáok és kifizetések. Nézze meg videon az NFÜ képviselőjének előadását a Computerworld magazin április 9-i "IT Beruházások EU-s támogatása" című konferenciájáról.
Az Európai Parlament hatásköre egyre bővül, mégis egyre nagyobb érdektelenség kíséri az európai választásokat. A részvételi arány ugyanis ciklusról-ciklusra alacsonyabb. Ezért a júniusi választások előtt a képviselők a legújabb internetes kampánytechnikákat is igyekeznek majd bevetni. Ezek alkalmazásával növelte táborát az amerikai elnökválasztási kampányban Barack Obama is, akinek stábja a hálózatépítő és videomegosztó portálokat is használta, így a YouTube-ot vagy a Facebook-ot is.
„Az Európai Parlament jelenleg az uniós jogszabályok meghozatalakor az esetek 75 százalékában ugyanolyan jogkörrel rendelkezik, mint a tagállamok kormányainak tanácsa. Ha a Lisszaboni Szerződés hatályba lép, akkor ez a hatáskör csaknem 100 százalékos lesz.” nyilatkoztsa Hans-Gert Pöttering az Európai Parlament elnöke.
Vagyis szinte minden uniós jogszabály esetén az Európai Parlament egyetértése kell majd a döntéshez. Emiatt az európai választások jelentősége egyre nagyobb lesz, igaz a részvételi arány a korábbi voksolásokon nem ezt tükrözte.