Megjelent a Magyar Közlönyben a vidékfejlesztési miniszter 35/2013. számú rendelete az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejleszétsi Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák végrehajtásáról. 

A pályázatok benyújtására az alábbi célterületeken lehetséges:

1.versenyképesség fejlesztése

2. környezetgazdálkodás

3. életminőség javító intézkedés

A fent felsorolt célterületeken belül igénybe vehető a támogatás közösségi célú fejlesztésre és vállalkozásfejlesztésre egyaránt. A célterületeken belül az alábbi költségek számolhatók el:

1. építés

2. gépbeszerzés

3. rendezvény előkészítése és megvalósítása

4. képzés előkészítése és megvalósítása

5. tanulmánykészítés

6. marketing

A pályázatokat a pályázó csak a lakóhelye, vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye, fióktelepe szerinti illetékes LEADER HACS területén megvalósuló tevékenységek fejlesztésére lehet benyújtani.

A pályázaton indulásra jogosulatak:

1. települési önkormányzat

2. települési nemzetiségi önkormányzat

3. önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás

4. működő mikro-, kis-, és középvállalkozás

5. induló mikro-, kis-, és középvállalkozás

6. egyéni vállalkozó

7. őstermelő

Pénzügyi feltételek:

A támogatás összege minimum 200 ezer forint, maximum 50 millió forint lehet.

Benyújtási határidő:

A támogatás benyújtására 2013. június 17. és 2013. augusztus 31. között lehetséges.

Amennyiben szeretne pályázni kérjük vegye fel a kapcsolatot a helyileg illetékes LEADER akciócsoporttal.

A pályázattal kapcsolatos bővebb információt a helyileg illetékes LEADER egyesület kaphat.

Bővebb információ

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.