Mintegy 2500 milliárd forint jut a mezőgazdaság fejlesztésére a 2015-2020 közötti időszakban – mondta Czerván György államtitkár Hajdúszoboszlón a növényvédelmi szakemberek számára szervezett képzés záró napján.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közvetlen kifizetések uniós forrásból származó éves összege, mintegy 1,3 milliárd euró. Ezt az összeget két forrás adja, egyrészt az egyes pillérből származó évi 1,27 milliárd euró, másrészt a kettes pillér révén biztosított évi 74 millió euró. Ez utóbbi összegre azért van lehetőség, mert Magyarország élt a vidékfejlesztési forrás esetében biztosított maximális 15 %-os átcsoportosítási lehetőséggel.

A közvetlen támogatások új rendszerével kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy kötelező és önkéntes elemekből tevődik össze. A kötelező elemek közül kiemelte az alaptámogatást (SAPS), a zöld komponenst és a fiatal gazdák számára nyújtott támogatást. Az új rendszerben önkéntes elem a termeléshez kötött támogatás, amelyben a gazdálkodó vállalja, hogy valamely támogatható kultúrát termeszt vagy támogatható kérődzőt tart.

A közvetlen kifizetések csökkentésének (ún. degresszivitás) elve az alaptámogatás 150 ezer euró feletti összegére vonatkozik, tehát nem érinti sem a zöldítést, sem a termeléshez kötött támogatások, valamint a fiatal gazdáknak nyújtott plusztámogatás összegét.

Jelezte, hogy a gazdák dönthetnek úgy, hogy a kisgazdaságok számára kialakított egyszerűsített támogatási formát választják. Erre a támogatási formára a közvetlen támogatási keretösszeg maximum 10 százaléka fordítható. Ebben az esetben éves szinten egy összegben kapják meg a gazdálkodók a támogatást, amelynek minimum összege 500 euró, maximuma pedig 1250 euró.

Elmondta továbbá, hogy a közvetlen támogatásokat illetően igen jelentős eredmény, hogy nagymértékben emelkedik a termeléshez kötött támogatások aránya, ami az állattartáshoz és a növénytermesztéshez kapcsolódó pénzügyi segítséget jelent. A termeléshez kötött támogatások közül kiemelte a tejágazat támogatását, amely a 2014. évi 28,93 milliárd forinthoz képest 2015-ben 49,85 milliárd forintra emelkedik, de jelentős emelkedés figyelhető meg a húsmarha- (2014-ben 16,7 mrd Ft, 2015-ben 23,8 mrd Ft) a zöldség- (2014-ben 1,8 mrd Ft, 2015-ben 5,6 mrd Ft) és a gyümölcságazat (2014-ben 2,7 mrd Ft 2015-ben 5,1 mrd Ft) támogatásában is.

Czerván György felhívta a figyelmet arra, hogy a „Több munkahelyet a mezőgazdaságba” program keretében 2020-ig 212 milliárd forint – amelyből 180 milliárd forint nemzeti forrás – támogatásban fognak részesülni a munkaigényes mezőgazdasági ágazatok.

2015 legfontosabb feladatainak, a KAP nemzeti jogszabályrendszerének megjelentetését és végrehajtását, a nemzeti támogatások hatékony felhasználását és fejlesztését, az agrárfinanszírozás eszközrendszerének erősítését, és a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer továbbfejlesztését tekinti.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.