A hazai és uniós forrásból származó agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege a 2011-es 592 milliárd forintról jövőre, a 2012-es költségvetés tervezete szerint 628 milliárd forintra nő - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Fülöpházán.

A legnagyobb részt a vidékfejlesztési programok támogatása teszi ki - beleértve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, és a Nemzeti Vidékstratégia forráskereteit, - amely a 2011-es 192 milliárd forintról 2012-ben 227 milliárd forintra bővül - mondta az államtitkár.

Ángyán József szerint további területek támogatása is jelentős lesz a jövő évi költségvetésben, amelyek közül kiemelte az Igyál tejet program 50 százalékos támogatás-növekedését, valamint a termelő és értékesítő szervezetek és szövetkezetek 400 millió forintos támogatás-bővülését.

A tervek szerint a Nemzeti Tanyafejlesztési Program támogatása 50 százalékkal 1,5 milliárd forintra nő. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: 2011-ben a mezőgazdaság jó évet zár, ennek köszönhetően a GDP-n belüli aránya kétszer akkora, mint az Európai Unió legfejlettebb országaiban.

Ángyán József reményei szerint a következő évben is meg tudja ismételni a mezőgazdaság a 2011-es jó eredményeket, mert, mint hangsúlyozta, az exportbevételekre szüksége van az országnak.

Forrás: Mti

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.