Versenyképes nemzeti innovációs rendszer a felsőoktatás, a kormány és a vállalatok együttműködése nélkül nem képzelhető el, az innovációs hivatal pedig katalizátor szerepet lát el a szereplők között - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.

Elmondta: a kutatás-fejlesztés és innováció pályázati rendszer megújításával összhangot kívánnak teremteni a társadalom és gazdaságpolitikai célok, valamint a rendelkezésre álló eszközök között. Olyan pályázati portfólió kialakítására törekednek, amely ésszerű kockázat mellett az ötlettől a megvalósításig lehetőséget nyújt a továbblépésre, és hozzájárul a gazdasági fejlődéshez - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati rendszerben elsősorban újdonságot, célszerűséget és piacképességet bizonyító pályaműveket lehet finanszírozni.

Résztvevői felvetésre válaszolva Pálinkás József úgy vélte, a prototípus támogatására szóló pályázati kiírásnak még októberben meg kellene jelenni a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), várhatóan 10-130 millió forint közötti összeget lehet majd pályázni, és szerinte a piacra jutás segítését is támogatni kellene ebben a konstrukcióban.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség (MISz) elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora felhívta a figyelmet, hogy bizonyos iparágakban innováció nélkül piacvesztés következik be, az ilyen esetekben a pályázati feltételek között árbevételnövekedést, foglalkoztatásbővítést nem célszerű előírni, mert már a piaconmaradás is eredménynek számít.

Az innovációs szövetség elnöke a pályázatoknál a szakmai bírálat és a szakmai számonkérés fontosságát hangsúlyozta a bürokratikus szempontokkal szemben.

Németh Gábor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala innovációs főosztályának vezetője szerint a kutatás-fejlesztés, innováció témájú pályázatokban a szellemi a tulajdon védelmi szempontokat is érvényesíteni kellene, a megvalósult projekt monitoringjánál pedig nemcsak aszámlát, hanem a megvalósult eredményt, köztük a szabadalom megszerzését is vizsgálni kellene.

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.