A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek Kongregációja megújuló forrásokkal valósította meg az egyház energiaellátását az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán elnyert 98,6 millió forintos támogatásból.

A projekt célja a földgázfelhasználás mennyiségének csökkentése volt, továbbá, hogy a felújított épület a megújuló energiára épülő rendszernek köszönhetően kisebb mértékben terhelje a környezetet, így megóvja az ott lakók és az ellátottak, valamint az oktatottak egészségét.

A fejlesztéssel példát is mutatnak a következő nemzedéknek: a helyben működtetett eljárás részletes ismertetésével a környezettudatos szemléletmódra nevelést célozták meg, ami hosszú távú hatást ért el a jövő generációinak tudatos szemléletformálásában.

A projektgazda által folytatott tevékenység célcsoportjai a jövőben természetesnek veszik, hogy ilyen, illetve ehhez hasonló megoldással igyekezzenek energiaszükségletüket kielégíteni, így lehetségessé válik fenntartható és környezetbarát energetikai megoldások alkalmazása.

Az Új Széchenyi Terv KMOP 3.3.3-11 „Megújuló energiafelhasználás növelése” című pályázati kiíráson 98 639 755 forintos támogatást nyert, 116 046 770 forint összköltségvetésű energetikai beruházás 2012. június 4-én vette kezdetét és 2012. december 31-én fejeződött be. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.