IMG 0555

Sportparkok építéséról szóló pályázati lehetőség sajtótájékoztatójára került sor Budapesten, a III. kerületi Laktanya utcai sportparkban, melyen a Pályázati Hírek munkatársai is részt vettek.  A tájékozató során elhangzott, hogy a felnőtt és a fiatal lakosság arányait tekintve nagyon keveset sportol, emiatt országos hatáskörű egészségjavító intézkedésekre van szükség, a mostani program 1,5 millárd forint keretet biztosít erre a célra.  A 2017-es költségvetésben e célra 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre.  A kizárólag települési önkormányzatok számra meghirdetett programra 2016. augusztus 15-ig lehet jelentkezni. A sajtótájékozatón elhangzottakat összefoglaljuk.

A Programban való részvétel lehetőségét Boros Anita, a vagyonpolitikáért felelős államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár ismertetette. A sportparkok építésére a települési önkormányzatok nyújthatnak be kérelmet a lakosságszámmal arányosan. A Program keretében 40, 70, 90 vagy 150 négyzetméter alapterületű sportpark építtethető, amely 200 vagy 400 méteres, 125 cm széles futókörrel bővíthető. 

A futókör építése esetén önerő felmutatásra is szükség van, aminek mértékét az adott önkormányzat határozza meg. A létesítmények mindegyike alkalmas lesz az alapvető erősítő edzésformák gyakorlására, a nagyobb méretűek pedig további speciális gyakorlatok elvégzésére is lehetőséget biztosítanak.

A támogatás nem pénzalapú, tehát a pályázatokat a kiválaszott parktípus megjelölésével kell benyújtani, a pályázók a választott parktípus teljes kivitelezését nyerhetik el.

A pályázathoz demográfiai adatokkal alátámaszott részletes indoklás kidolgozására is szükség van, ezt a településkutató munkatársaink elkészítik a pályázati dokumentáció részeként.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.