Legfrissebb hírek
Már 40 % előleg igényelhető az Eu-s pályázatokon! PDF Nyomtatás E-mail
2009. január 26. hétfő, 09:37

2009-ben az uniós pályázatokon indult vállalkozók, vállalatok a programok támogatására 40 százaléknyi előleget vehetnek fel a szerződéskötést követő 15 nap után.Az új szabályokat visszamenőleg is érvényesítik, azaz azok is megkapják az előleget, akik korábban kötöttek szerződést, de még nem hívtak le 40 százaléknyi előleget.

Az előlegek folyósításának célja, hogy a kedvezményezettek a projekt megvalósítását pénzügyi nehézség nélkül, minél könnyebben el tudják kezdeni, és sikerrel végre is tudják hajtani. Az igényelhető összeg a vállalkozások számára a projekt megítélt támogatásának maximum 40%-a, legfeljebb 300 millió forint. A jelenlegi szerződésállományt alapul véve, az új előlegszabálynak köszönhetően januártól kezdődően (márciusig bezárólag) 90 milliárd forintnyi előleg juthat el a projektgazdákhoz. A félév leteltéig beérkező új pályázatokhoz kapcsolódóan ezen felül nagyságrendileg 110-130 mrd Ft lehet a folyósítható előleg összege. Az első félévben így összesen 220 mrd Ft-nyi előleg kifizetés történhet meg. Ez komoly többletforrást jelent a kkv-szektornak, ami azért különösen fontos, mert a kis- és közepes vállalkozások adják a magyar munkahelyek 65-70%-át.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

7. oldal / 8