Agriculture in Volgograd Oblast 002

Az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási ciklusát követően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellenőrizte a beadott támogatási kérelmeket. A vizsgálatok eredményeként a feltárt hiábákat, valamint az esetleges hiányokat jelzik a termelőknek, akik 2016. június 27. napjáig szankciómentesen javíthatják a kérelmükben foglaltakat, illetve pótolhatják a hiányzó dokumentumokat.

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke arról adott tájékoztatást, hogy - az idén bevezetett - előzetes ellenőrzés intézményével segítik a gazdálkodókat támogatási igényeik szankciómentes benyújtásában.

Amennyiben túligénylést, egymást fedő táblarajzokat tártak fel az ellenőrzések, illetőleg egyes dokumentumok nem kerültek benyújtásra a kérelem mellékleteként, úgy arra felhívják a termelők figyelmét, akik határidőn belül orvosolhatják a problémát.
Az eljárás elősegíti, hogy a gazdálkodók elkerüljék a - hibák eredményként alkalmazandó - szankciókat, levonásokat, ezáltal magasabb támogatást nyerhetnek el.

Az elnök hozzátette, hogy a hivatal több alkalommal - és több körben - tájékoztatja az igénylőket a kérelmek hibáiról, hiányosságairól. A lefolytatott ellenőrzések során, mintegy 48 ezer kérelem szorul javításra. A módosításról, kiegészítésről szóló végzések kézbesítése a napokban várható.

Gyuricza Csaba kiemelte, hogy a javításra - szankciómentesen - kizárólag június 27-ig van lehetőség az MVH elektronikus felületén. 

A hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy amennyiben a hibák kijavításra kerülnek, úgy a több mint 400 milliárd forintnyi uniós támogatást hazánk nagyobb biztonsággal hívhatja le.

A 2015 évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan az előleg- és a részfizetések utáni végkifizetéseket június 30-áig teljesítik- számolt be az MVH elnöke. 

Forrás: MTI

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.