arveres

A 2016. február 25-én megjelent Magyar Közlönyben került kihirdetésre 1062/2016. (II. 25.) Korm. határozat, melynek értelmében a Kormány a földműveseknek a továbbiakban is lehetővé teszi az állami tulajdonú földek megvásárlását. A kormányhatározatban rögzítésre került az is, hogy az MFB Földvásárlási Hitelprogram keretösszege 150 milliárd forintról 250 milliárd forintra emelkedett.

Ezen intézkedés valójában a  Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, valamint a  Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezésének köszönhető. Ennek keretében tehát a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényben (Földforgalmi tv.) meghatározott maximum 300 hektárig vásárolható állami tulajdonú termőföld. 

A „Földet a gazdáknak!” Program megvalósítása az alábbi irányelvek figyelembevételével történik:

a) az állami földbirtok-politika irányelveivel összhangban,

b) a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett,

c) átlátható eljárások keretében,

d) az erdők és természetvédelmi területek kivételével,

e) a három hektárnál kisebb földrészletek egyszerűsített, ajánlattételi felhívással,

f) a három hektárnál nagyobb földrészletek a 23 megyei jogú városban a fővárosi és megyei kormányhivatalok által lebonyolított árverésen,

g) a helyben kialakult piaci ár feletti értéken,

h) a kikiáltási ár alatti értékesítés lehetőségének kizárásával,

i) 20 éves elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a Magyar Állam visszavásárlási jogának kikötésével, az MFB Zrt. által a vásárlásokhoz igénybe vehető földvásárlási hitelprogram meghirdetésével,

j) helyben lakó földművesek (lásd. Földforgalmi tv. 18. § (1) bekezdés e) pont) a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek értékesítése során földtulajdont vásárolhassanak.

A földrészletek értékesítésére 2016. március 31. napjáig sort kell keríteni, melyért a földművelésügyi miniszter tartozik felelősséggel.

Az árveréseket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet munkatársai bonyolítják le, együttműködve a megyei (fővárosi) kormányhivatalokkal együttműködve.

A Kormány a „Földet a Gazdáknak!” programhoz kapcsolódóan, a magyar mezőgazdaság teljesítményének növelése érdekében indokoltnak tartja a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználását, az integrációs kapcsolatok erősítését, a  magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását, a  technológia fejlesztését és a  genetikai erőforrások minél magasabb szintű megőrzését.

Ennek következtében Kormányhatározatban kijelölt néhány példamutató gazdaságot és intézményt mintagazdaságként, melyek a következők: 

1.) mint magántulajdonú gazdálkodó szervezet:

- a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Székhely: 7754 Bóly, Ady Endre u. 21.)

- a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. (Székhely: 7211 Dalmand, Felszabadulás u. 42.);

2.) mint központi költségvetési szervként működő állami ménesgazdaság:

- az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad (Székhely: 3348 Szilvásvárad, Egri út 16.)

- a Mezőhegyesi Állami Ménes (Székhely: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 30.)

- a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok (Székhely: 2943 Bábolna, Mészáros utca 1.)

 

Forrás: Magyar Közlöny

 

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

Pályázati Hírek TV


IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

 

1

 

 

Add a Startlaphoz



 

.