Több mint egy hónappal korábban indult az adategyeztetés! PDF Nyomtatás E-mail
2011. október 10. hétfő, 22:37
2011-ben a tavalyi mintegy 20 ezer gazdálkodóhoz képest már csak 16.200 gazdálkodó kap kézhez október elején adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). A terület adatait pontosító gazdálkodóknak a felszólító végzés átvételét követően 8 napjuk van dokumentum visszapostázására, ami egyben a területalapú támogatás zökkenőmentes kifizetésének feltétele.

Míg két éve területalapú támogatással kapcsolatos adategyeztetések száma még 33 ezer volt, addig tavaly már csak mintegy 20 ezer. Látványos javulás volt tapasztalható e területen, de ebben az évben e szám tovább csökkent. Ennek oka a pontosabb, GPS-szel történő mérések elterjedése, másrészt a hivatalos (MePAR) térképek jobb felbontása és a kérelem kitöltés során a nagyobb odafigyelés lehet. Így is több ezer adategyeztetésre lehet szükség 2011-ben is, ezért fontos az adategyeztetés mielőbbi lebonyolítása, mivel amíg az adatok nem tisztázódnak, addig az MVH sem tudja megkezdeni a kifizetést a területalapú támogatások esetében.  Az adategyeztetés az EMGA, EMVA, és egyes központi költségvetésből finanszírozott területhez kötődő támogatásokat érint.

Az eddigi tapasztalatok szerint tipikus hibás adatközlésnek számít a blokkon belüli támogatható területek túligénylése, nem támogatható területre történő igénylés és túligényelt egybeművelés. Vélhetően a legtöbb problémás eset ebben az évben is e három kérdéskörbe tartozik majd az októberben elkezdődött adategyeztetés során. Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy adott blokkon belül nagyobb területre érkezett támogatási igény, mint a ténylegesen támogatható terület, vagy egy-egy nagyobb területen – pl. egy nagy kukoricatábla - több gazdálkodó a lemért tábla területénél nagyobb igényt kért, s rajzolt a felületre, mely utóbbi esetében kerül sor az egybeművelés miatti adategyeztetésre.

A Magyar Agrárkamara azt tanácsolja a gazdáknak, hogy akit megkeres az MVH, az jól átgondoltan, s a terület elhelyezkedésének és méretének ismételt áttekintése és a valós művelés és használat ismeretében keresse meg kamarai tanácsadóját, vagy falugazdászát. Az is az utóbbi évek tapasztalata, hogy szakemberek segítségével gyorsabban és egyszerűbben intézhetők az adategyeztetési ügyek.

A gazdálkodónak az adategyeztető lapot a pontosítást követően kitöltve, minden egyeztetendő területet megerősítve vagy javítva, cégszerűen aláírva a meghatározott határidőig kell visszaküldeni az MVH-hoz. Aki nem teszi meg, vagy késlekedik, azt a jogszabály szerint úgy kell tekinteni, mintha elismerné a hibát, és ez büntetéssel, támogatásának csökkentésével is járhat.

A támogatási szankciók mértéke attól függően változik, hogy mekkora volt a túligénylés aránya a valós, azaz a később jóváhagyott területhez képest. Ezért is célszerű a blokkban érintetteknek egyszerre tisztázniuk a baj forrását.

Amennyiben az adategyeztetés során a túligénylés nem oldódik fel, vagy az egybeművelésben érintettek köre változik, helyszíni szemlére kerül sor.

A helyszíni szemle során megállapítják a tényleges és jogszerű használatot, és azt is, hogy melyik gazdálkodó hibázott - tartalmazza az agrárkamara közleménye.

A Gazdálkodói Információs Szolgálat tanácsadó hálózata, illetve a falugazdász hálózat az adategyeztetés során – amelyre az idei évben a végzés átvételét követően 8 napjuk van a gazdálkodóknak - segítséget nyújt az adategyeztetésben. Az adategyeztető lapot a gazdálkodóknak cégszerűen kell aláírniuk.

Forrás: Magyar Agrárkamara