Nem lesz MVH-integráció PDF Nyomtatás E-mail
2010. november 22. hétfő, 17:33

Felülvizsgálták a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) területi szerveinek integrációját, amelynek eredményeként az eredetileg szervezetileg bevonandó hivatal területi szervei kimaradnak a teljes integrációból, és csak a koordinációs-működési integráció vonatkozik rájuk, azaz az ügyfélszolgálati feladatokban vesznek részt.

Ez a döntés várható volt azok után, hogy kiderült, az integrálás után új akkreditációs eljárást kellene lefolytatni az MVH-kirendeltségeknél.

Egy korábbi kormányhatározat meghagyta a kiskaput, és azt mondta ki, hogy a kormány csak az Európai Unió (EU) által meghatározott akkreditációs követelmények teljesíthetőségének függvényében integrálja az uniós agrártámogatások kifizető ügynökségeként működő MVH kirendeltségeit a megyei és fővárosi kormányhivatalokba.

Az Országgyűlés elfogadta a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot, így 2011. január 1-jétől a fővárosi és 19 megyei kormányhivatal megkezdheti működését. A KIM közleménye szerint a Vidékfejlesztési Minisztériummal közös felülvizsgálat után megállapították, hogy az MVH területi szervei olyan európai uniós akkreditációval rendelkeznek, amelyek az uniós agrártámogatások folyósításához szükségesek, és mivel integrációjukkal a jogállásuk megváltozna, új akkreditációs eljárás lefolytatására lenne szükség. Ez pedig veszélyeztetné a támogatások kifizetésének zavartalanságát.

Forrás: Agromonitor.hu