Franciaország támogatja a Magyarországi földmoratórium 3 éves meghosszabbítását PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 10. csütörtök, 10:04

Kedden délelőtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hivatalában fogadta Bruno Le Maire francia élelmezésügyi, mezőgazdasági és halászati minisztert. A megbeszélésen a francia agrártárca vezetője elmondta, hogy kormánya támogatja a földmoratórium hároméves meghosszabbítására irányuló magyar törekvéseket.

A Közös Agrárpolitikával kapcsolatban Fazekas Sándor miniszter kiemelte: fontos, hogy a jövőben a régi és az új tagállamok agrártámogatása közötti különbségek megszűnjenek. Bruno Le Maire egyetértett azzal, hogy a Közös Agrárpolitikának igazságosabbnak kell lennie. Franciaország készen áll a történelmi alapon meghatározott támogatásbeli különbségek csökkentésére. A magyar miniszter a kis és középvállalkozások szempontjából is lényegesnek nevezte az EU vidékfejlesztésre fordítható forrásainak emelését.

Bruno Le Maire kiemelte, hogy Franciaország szükségesnek tartja az EU versenyjogi szabályozásának bizonyos területeken történő újragondolását. A referenciaárak kijelölése -például a tejpiaci ágazatban- segítséget jelenthet. A francia miniszter hangsúlyozta, hogy a tejpiac szabályozásával megbízott uniós munkacsoportnak ambiciózus célokat kell megfogalmaznia, látszatintézkedések elfogadhatatlanok ezen a területen. A tejágazat az egész Európai Unióban válságban van – fogalmazott Fazekas Sándor –, így Magyarországot is érintik ezek a problémák.

A magyar agrárvezetés támogatja a piacszabályozással, ezen belül a tejágazattal kapcsolatos francia törekvéseket.

A megbeszélésen Fazekas Sándor tájékoztatást adott a 2011. első félévében esedékes magyar EU-s elnökségre való felkészülésről, az ezzel kapcsolatos prioritásokról. Bruno Le Maire támogatásáról biztosította kollegáját és meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar elnökség sikeres lesz a mezőgazdaság területén is.

Forrás: fvm.hu