work 2866381 960 720

2019-ben továbbra is lehet pályázni a Széchenyi 2020 keretében megvalósuló programokon belül, és számos új pályázat is indul. Többek között a GINOP, KEHOP, MAHOP és VP programok pályázati felhívásaira lehet támogatási kérelmet benyújtani. Az első félévben indul 150 milliárdos kerettel a Magyar Falu Program, újraindul az Építőipari Pályázat és felhívások jelennek meg a Kisfaludy Programban is. A 2019-ben még nyitva levő pályázatok, valamint a várható programok, pályázati lehetőségek az alábbiakban olvashatóak.

Bővebben...

village 2306592 960 720

A kormány által elfogadott program az 5000 fő alatti települések népességmegtartó és -növelő erejének erősítését tűzte ki célul. Bővebb információ és ingyenes előminősítésre való jelentkezés alább!

Bővebben...

I vh 

Meghosszabbították az első világháborús emlékműveket felújítását, illetve létrehozását támogató pályázat támogatási és megvalósíthatósági idejét. A pályázatok benyújtására és megvalósítására így 2019. március 31-ig van lehetőség. Az önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok és egyházak továbbra is 2.500.000 Ft támogatásra pályázhatnak emlékművek felújítása esetén, és 5.000.000 Ft-os támogatásra új emlékmű állítása esetén. Bővebb információ és jelentkezés előminősítésre alább! 

Bővebben...

dreamstime xs 31408858

Ősszel újabb pályázatot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség, mely a vendéglátóhelyek konyhatechnológiai és a gépészeti fejlesztéseit támogatja – írja a Világgazdaság. A pályázat segítségével vendéglátóhelyek akár önerő nélkül megvalósítható fejlesztési lehetőséghez juthatnak. Erről Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója tett először említést egy szakmai háttérbeszélgetésen. A lap úgy tudja, hogy a vendéglátóhelyek gépészet- és konyhatechnológia fejlesztésére 50 százalékos támogatási intenzitású pályázati lehetőség nyílik meg. Bővebb információ és előminősítés alább! 

Bővebben...

solar panels 1794467 960 720 kicsi

2018 március 14-től lesz beadható pályázat a GINOP-4.1.2-18 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című, tervezés alatt álló felhívásra. A támogatást vállalkozások igényelhetik, a pályázat keretein belül lehetséges a hőszigetelés, nyílászáró csere, fűtési és HMV hálózat korszerűsítése, világítás korszerűsítése, valamint megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek telepítése. Az igényelhető támogatás 1,5 millió és 100 millió forint között lehet, ami a teljes projekt maximum 50%-a. Bővebb információ és ingyenes előminősítésre való jelentkezés alább! 

Bővebben...

hotel sign neon letters

2017. július 3-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Fejlesztési Bankkal és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közös sajtótájékoztatóján bejelentésre kerültek a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program előzetes részletei. A Programon belül bármely vidéken lévő kereskedelmi célú szálláshely pályázhat bővítésre, felújításra, új attrakció bevezetésre és más, a szálláshely minőségének növeléséhez kapcsolódó fejlesztésre. A vállalkozások a fejlesztési költségek 50%-ára kaphatnak állami támogatást, további 30%-ára pedig kedvezményes kamatozású kölcsönt, így a tervezett beruházás 20%-át kell önerőként biztosítaniuk

Bővebben...

pexels photo 271639 kicsi

Akár 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a szálláshelyeknek az ország teljes területéről, akik eddig kiszorultak az egyéb pályázati lehetőségekből! A pályázat keretein belül a már meglévő szálláshelyek energiahatékonyságát fejlesztő beruházásokra lehet pályázni, így például hőszigetelésre, beleértve a teljes homlokzati felújítást, nyílászárók cseréjére, energiatakarékos épületgépészeti megoldások bevezetésére, megújuló energiák használatának bevezetésére. A vissza nem térítendő támogatás 45%, ehhez egy kedvezményes, 2%-os kamatozású kölcsön társul a költségek 45%-ig, ezeken kívül a projekt 10 %-át szükséges csak önerőként biztosítani. Kitűnő lehetőség az üzemeltetési költségek jelentős csökkentésére és a jövedelmezőség, versenyképesség javtására! Bővebb információ és előminősítés alább!

Bővebben...

vállalkozásnapelem

Még mindig nyitva áll a lehetőség a vállalkozások előtt az energetikai fejlesztéseik átgondolására, és ezzel kapcsolatosan támogatási kérelmek benyújtására. A rendelkezésre álló 91,53 milliárd Ft-os keretösszeg még nem merült ki, így mindenképpen érdemes megragadni ezt a vissza nem térő lehetőséget, a pályázatok elbírálása folyamatos. A pályázat keretén belül a székhely és a telephelyek energiahatékonyságát fejlesztő beruházásokra lehet pályázni, így például hőszigetelésre, beleértve a teljes homlokzati felújítást, nyílászárók cseréjére, energiatakarékos épületgépészeti megoldások bevezetésére, megújuló energiák használatának bevezetésére. A vissza nem térítendő támogatás 45%, ehhez egy kedvezményes, 2%-os kamatozású kölcsön társul a költségek 45%-ig, ezeken kívül a projekt 10 %-át szükséges csak önerőként biztosítani. Kitűnő lehetőség az üzemeltetési költségek jelentős csökkentésére és a jövedelmezőség, versenyképesség javtására!

Bővebb információ és előminősítés alább!

Bővebben...

Mikro 2016 2

Február 15-én megnyílt az egyik legnépszerűbb vállalkozásoknak szóló pályázati felhívás a GINOP-1.2.3-8.3.4-16. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 5 és 50 millió Ft közötti, a kedvező kamatozású kölcsön 10 és 145 millió Ft közötti lehet. Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 30%-a lehet, illetve minimum 10% önerő biztosítása szükséges. A pályázat országos kerete kiemelten nagynak mondható: 112,5 milliárd forint, amire 2500-5000 db pályázatot várnak.  Figyelem, a pályázat nem szakaszos, hanem folyamatos elbírálású, a keret kimerülésének erejéig tarják nyitva!  Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!

Bővebben...

solar panels 1477987 960 720

Tavasztól újra lehetséges lesz az Otthon Melege program keretein belül családi házak energatakarékossági fejlesztésére pályázni. A támogatást az ország bármely területéről lehet igényelni. Továbbá lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek jogosultak majd GINOP/VEKOP pályázat keretében a támogatási kérelmek benyújtására, családi házaknál 500 ezer forinttól 10 millió forintig, lakásoknál pedig 500 ezer forinttól 7 millió forintig lehet  kedvező kamatozású kölcsönt igényelni. A pályázathoz 10 százalék önrész kell. A program vissza nem térítendő támogatásból és kedvezményes kamatozású kölcsönből tevődik össze. 

Bővebben...

Falusi turizmus

2017. május 8-án nyílik meg a falusi turizmus fejlesztését célzó pályázat, a pályázati felhívás már megjelent. Meglévő szálláshelyek felújítására, bővítésére, és új szálláshelyek létrehozására is lehet pályázni.  A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg jelentős, 35,94 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft, a támogatási intenzitás mértéke a fejlesztési helyszíntől függően: 50%, 60%, vagy 70%-os. 

Bővebben...

Tanyafejlesztés kicsi

Megjelent a VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései című felhívás. A pályázat során megvalósítható tevékenységek a tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztése. Célterület szerint egyrészt természetes személyek, másrészt önkormányzatok pályázhatnak. A támogatás összege minimum 200 ezer forint, az 1. célterület esetében maximum 6,2 millió forint, 2. célterület esetében maximum 50 millió forint. Az önkormányzatok esetében tanyányként maximum 8 millió forint lehet a támogatás összege. A támogatási kérelmek 2017. március 31-től május 2-ig beadhatók. 

Bővebben...

esoviz elvezetes kicsi

Májustól nyílik meg a korábban lezárult, "Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések" című TOP pályázat, önkormányzatok számára. A pályázaton 100%-os támogatás mellettakár 10-400 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz is lehet jutni főként belterületi csapadékvíz elvezetésre. Az országos 8,7 milliárd forintnyi keret kizárólag  Bács-Kiskun, Baranya-, Békés-, Borsod-Abaúj-Zemplén-, Heves-, Komárom-Esztergom-, Nógrád, Somogy-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Veszprém megyyékben található helyi önkormányzatok számára lesz elérhető.  A felméréseket, terveztetéseket már most meg kell kezdeni a sikeres pályázat érdekében, előminősítésünkre a cikk alján található űrlap kitöltésével jelentkezhet!

Bővebben...

fruit market

Piacok létrehozására, fejlesztésére és már meglévő közétkeztetési szolgáltatás fejlesztésére lehet pályázni "Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése" című felhívás keretein belül. Helyi piacok létrehozására maximum 50 millió forint, közétkeztetés fejlesztésére pedig maximum 20 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, melyre önkormányzatok és társulásaik, nonprofit szervezetek és egyházi jogi személyek pályázhatnak. A támogatási kérelmek benyújtása 2017. május 22-től 2017. június 22-ig lehetséges.

A felhívásra kizárólag a Vidékfejlesztési Programban meghatározott vidéki térségekből lehetséges a támogatási kérelmek benyújtása! Bővebb információ és ingyenes előminősítésre való jelentkezés alább!

Bővebben...

Erdo kicsi

A VP5-8.1.1-16 "Erdősítés támogatása"  felhívás célja a klímaváltozás hatásainak csökkentése, a szél és vízerózió elleni védekezés, valamint a faanyag, mint környezetbarát nyersanyag és megújuló energiaforrás iránti növekvő igény kielégítése érdekében az erdőterület növelése.

A pályázat jelenleg is benyújtható, a következő értékelési határnap 2017. június 30.

Bővebben...

halaszat

Megjelent a MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú pályázati felhívás, amely keretein belül lehetséges új halfeldolgozó létesítmények kialakítanása, valamint már meglévő üzemek korszerűsítése, bővítése és felújítása. A támogatásra kérelmet nyújthatnak be mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, természetes személyek és családi gazdálkodók. A megpályázható támogatás összege legalább 15 millió forint, az 50%-os támogatásra 2017. április 11-től egy hónapon át lehet pályázni. 

Bővebben...

Falusi turizmus

Megjelent a pályázati felhívás: 2017 május 8-án nyílik meg a falusi turizmus fejlesztését célzó pályázati felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg jelentős, 35,94 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft, a támogatási intenzitás mértéke a fejlesztési helyszíntől függően: 50%, 60%, vagy 70%-os. 

Bővebben...

solar energy roof

Megjelent a régóta várt vállalkozásoknak szóló GINOP pályázati felhívás, mely keretében lehetőség nyílik az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósítására. A felhívás keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás valamint kölcsön. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 3 millió és 50 millió Ft között, az igényelhető kölcsön összege 3 millió Ft és 50 millió Ft között lehet, úgy, hogy az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 45%-a lehet.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 16-tól 2019. március 18-ig lehetséges.

Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!

Bővebben...

bread 1391996694L65

A GINOP keretében megjelent az élelmiszeripari komplex beruházásokat támogató felhívás, amely vissza nem térítendő támogatást kínál kombinált hiteltermékkel középvállalkozások számára. A pályázat feltételeinek megfelelő projektek 50.000.000 Ft és 750.000.000 Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban, valamint 50.000.001 Ft és 2.000.000.000 Ft közötti kedvezményes kamatozású kölcsönben részesülhetnek. A támogatási kérelmek benyújtására 2017. február 15-től lesz lehetőség, az első értékelési határszakasz március 16.

Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!

Bővebben...

4. oldal / 7

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.