NAPI PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ
| SZÉCHENYI TERV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK KÖZÉRTHETŐEN |
Pályázat keresés
Kategóriák
Szolgáltatások
Pályázati Hírek TV
Hirdetés
| Több uniós forrás a kkv-knak |
|
|
|
| 2010. október 18. hétfő, 18:58 |
|
Mintegy 3000 kis- és középvállalkozás részesülhet támogatásban az Európai Unió 7. keretprogramjából – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) legutóbbi rendezvénye. A kkv-kat érintő nemzetközi pályázati lehetőségekről, valamint az egyes programokban való magyar részvétel támogatásáról rendezett információs napon arra emlékeztették a cégeket, hogy csaknem 800 millió euróra lehet pályázni.
Most először több területen elkülönített költségvetés áll rendelkezésükre. Az egészség, a tudásalapú biogazdaság, a környezet és a nanotechnológia egyes témaköreiben a kkv-k részesedésének el kell érnie a költségvetés 35 százalékát.
Az Európai Bizottság (EB) ezenfelül folytatja azon programok támogatását, amelyek kifejezetten a kkv-k fejlődését szolgálják. A testület kutatásért és innovációért felelős biztosa, Máire Geoghegan-Quinn még júliusban jelentette be, hogy az EB csaknem 6,4 milliárd eurót különített el kutatási és innovációs célokra. Az unió kutatás-fejlesztési támogatásainak fő eszköze, a 7. Kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram 2011. évi pályázati költségvetése így 12 százalékkal lesz több az idei 5,7 milliárdnál és 30 százalékkal haladja meg a tavalyi 4,9 milliárdot. A döntően tagállami forrásokból finanszírozott, elsősorban vállalati kutatás-fejlesztést és innovációt támogató Eureka és Eurostars nemzetközi programban, valamint a hozzájuk kapcsolódó hazai pályázatokban a magyar részvétel erősítése prioritás. Magyarország tölti be ugyanis az Eureka program elnöki pozícióját 2011 júniusa és 2012 júliusa között. „A kutatás-fejlesztés és innováció a válságból való kilábalás kiemelkedő fontosságú eszköze” – hangoztatta az NKTH elnökhelyettese. Vadász István szerint az Új Széchenyi-terv is a gazdasági növekedés egyik legjelentősebb tényezőjeként szerepelteti az innovációt. A vitairat célul tűzi ki, hogy az ország k+f ráfordítása a jelenlegi egy százalék körüli értékről az évtized közepére érje el a GDP 1,5 százalékát. Pályázati lehetőségek 1. Kkv-k javára végzett kutatás/Kkv-szövetségek javára végzett kutatás (Research for the benefit of SMEs/ SME Associations) Az EU az európai kkv-k innovációs kapacitását, valamint az új technológiákon alapuló termékek és piacok fejlesztését támogatja ezzel a kiírással. Segíti a vállalkozásokat a kutatás kiszervezésében, kutatási erőfeszítéseikben, hálózataik kiterjesztésében, a kutatási eredmények jobb kihasználásában és a technológiai know-how megszerzésében, hogy áthidalják a kutatás és az innováció közötti szakadékot. A 2010-es évre rendelkezésre álló forrás: 204 millió euró. 2. Az Emberek program kkv-k részvételét leginkább támogató akciói (Marie Curie) A Marie Curie-akciók (a 7. keretprogram Emberek programja) a kutatók képzésére, mobilitására és előmenetelük fejlesztésére összpontosítanak. Ez a pályázati struktúra nyitva áll az egyéni kutatók (karrierjük bármely szakaszában legyenek is), valamint az állami és a magánszektor kutatóintézetei előtt. A programnak két része van. IAPP: az ipari vállalatok és egyetemek közötti partnerségek és átjárási lehetőségek. Közös kutatási projektek segítségével kifejezetten a közfinanszírozású kutatóhelyek és a magánszektor közötti hosszú távú kutatási együttműködések létrehozását célozza meg. Éves forrás: 80 millió euró. ITN: kutatók alapképzése hálózatokon keresztül. Olyan nemzetközi hálózatok létrehozásának a támogatása, amelyekben mind az állami, mind a magánszektor intézményei részt vehetnek. A projektben részt vevő vállalatok és kutatóintézetek közös kutatóképzési programot valósítanak meg, amelynek keretében elsősorban kezdő kutatókat alkalmaznak. Éves forrás: 318,41 millió euró. 3. Az Eureka programban való magyar részvétel támogatása A vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködésének támogatása, illetve ezen keresztül a magyar cégek piacképességének növelése; a kutatói és vállalkozói szféra k+f együttműködésének támogatása innovatív piacközeli projektek támogatásával; az európai k+f projektekben való részvétel hazai hasznosulásának erősítése. Pályázati keretösszeg a 2007– 10 közötti időszakra: 2 milliárd forint, ebből a 2010. évre rendelkezésre álló forrás 300 millió forint. Várhatóan évente tíz pályázatot támogatnak. 4. A Eurostars programban való magyar részvétel támogatása A kutató-fejlesztő kis- és középvállalkozások aktív részvételével, nemzetközi együttműködésben megvalósuló piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenységek ösztönzése a Eurostars-projektek magyar tagjainak támogatásán keresztül. A magyar Eurostars pályázat keretében támogatásra kizárólag a nemzetközi Eurostars programba projektjavaslatot benyújtó és ott eredményesen szereplő nemzetközi konzorciumok magyar tagjai jogosultak. A pályázat keretösszege a 2008–13 közötti időszakra: 3 millió euró – 750 millió forint –, ebből a 2010. évre rendelkezésre álló forrás: 125 millió forint. Forrás: vg.hu |

























