Mentőöv a kisiskoláknak PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 18. hétfő, 13:38
Huszonnégy bajban lévő településnek nyújt gyorssegélyt iskoláik megőrzése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága. A támogatás mértéke összesen 191 millió forint, ebből létszámarányosan 5-15 millió forint közötti összeget kapnak a működőképesség határára sodródott önkormányzatok – jelentett be a sajtó képviselőinek Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.

A korábbi két kormányzati ciklus idején 163 kisiskola kapujára került lakat, annak ellenére, hogy ezen intézmények működtetése, az ezzel járó kiadások csupán 1 százalékát teszik ki a közoktatás költségvetésének – mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Mint mondta, a költségvetés 300 millió forintot különített el a bezárt kisiskolák újraindítására, ám az ezzel járó gondokat csak négy település – Érnagypatak (Geszteréd), Lipót, Pecöl, Siklósnagyfalu – merte felvállalni. A 300 millióból 100 millió forinttal támogatta az államtitkárság tehát a négy önkormányzatot, a fennmaradó 200 millióból pedig azokat a falvakat segítik meg, amelyek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fordultak, hogy megmentsék iskolájukat a bezárástól.

Az intézmények működtetése ugyanis két forrásból történik, részben a központi költségvetésből, ez hozzávetőlegesen 45 százalék, a maradékot az önkormányzatoknak kell finanszírozni. Sok helyen azonban olyan szegények a községek, hogy a pedagógusok bérének a kifizetése is gondot jelent, nem hogy az infrastruktúra üzemeltetése. A települések a most kapott összeget tehát főleg bérpótlásra és a közüzemi számlák finanszírozására fogják költeni.

Bővebben

Forrás: Oktatásért Felelős Államtitkárság