Lezárult a K&H diákkupa! PDF Nyomtatás E-mail
2011. december 06. kedd, 17:52

Véget ért a 2011-es K&H diákkupa, ahol minden résztvevő komoly kihívásokkal nézett szembe.

A selejtező és a középdöntő folyamán online bankszimuláción mérettettek meg a háromfős csapatok. A piacokon 6-6 virtuális bank (csapat) versenyzett egymással a legmagasabb részvényárfolyam elérése tekintetében. A saját piacán legmagasabb részvényárfolyamot elérő csapatok jutottak tovább a középdöntőbe, innen pedig ugyanígy a legjobb 10 csapat jutott el a döntőig, ahol már élőben a Hotel Mercure épületében a K&H szakemberei előtt kellett bizonyítani.

A feladat nem volt egyszerű. Mutatja ezt az is, hogy a selejtezőt sokan nem tudták befejezni sem. Ennek oka legtöbbször az volt, hogy a bankok menedzsmentjét képező csapatok nem tudták tartani a tőke-megfelelési mutató kötelező 8% fölötti szintjét, és a tulajdonosoknak túl sok kölcsönt kellett adniuk a saját tőke arányának tartása érdekében. A képzeletbeli tulajdonosok ezt megelégelve akár verseny közben is leválthatták a bank új vezetését, ezzel kizárva a csapatot a további játékból.

A középdöntőn már alig volt olyan bank, amelyik belesétált ebbe a csapdába, és remek eredményekkel, virágzó piacokkal és éles verseny kialakításával született meg az a 10 csapat, akik részt vehettek a november 25-én megrendezett döntőn.

A döntősöknek élőben kellett prezentálniuk "a jelzáloghitel jelene és jövője" címmel a K&H szakmai zsűrije felé. Volt numerikus teszt, bankszakmai feladatok, fejtörők, és a végén egy játékos logikai feladattal is megbirkóztak a csapatok.

A szakmai zsűrit ők alkották:
-Németh Balázs, Stratégiai menedzsment igazgatóság vezetője
-Mészáros Tibor, Marketing igazgatóság megbízott vezetője, illetve a Betéti, befektetési és üzletfejlesztési marketing főosztály vezetője
-Pelyva Zsolt, KKV hitelbírálat főosztály vezetője
-Végh József, HR igazgató
-Repa Edina, HR business partner
-Géczi Mirjam, HR tanácsadó
-Zubai Márta, Belső kommunikációs referens

A komoly kihívások ellenére a döntő nagyon jó hangulatban telt, melyet a www.facebook.com/khdiakkupa közösségi oldalon megosztott fényképek is igazolnak.

Az éles versenyben résztvevő csapatok mindegyike dicséretet érdemel. Külön gratulálunk viszont a verseny végső nyerteseinek, akik együtt ellátogathatnak Brüsszelbe, a K&H Csoport anyavállalatának, a KBC Csoportnak a központjába.

A győztes csapat 2011-ben a Corvinus Egyetemről érkezett Farkasok csapata: Hörcsig Kata Eszter, Verlics Tibor, Ignácz Péter.
Második helyen végzett, és egy-egy e-book olvasóval gazdagodott a Goliath National Bank csapata - Iványi Zsófia, Rapatyi Ferenc, Nagy Zsolt -, akik csupán egy ponttal maradtak le a dobogó legfelső fokáról.
Harmadik helyezést ért el a Cassiodorus csapata: Torda Ádám, Kiss Dobronyi Bence, Bereczki Benedek. Nyereményük egy-egy 25 000 forint értékű E-digital utalvány.
Ezenfelül minden döntős résztvevő gazdagodott egy 16.000 forint értékű Danubius ajándékkártyával - és persze rengeteg élménnyel.

Összességében elmondható, hogy minden csapatot összekovácsolt a verseny, és a résztvevők hasznos tanulságokkal tértek haza. A szervezők tervezik a 2012-es koncepciót, ezért aki idén kimaradt, vagy esetleg nem sikerült magasabb eredményt elérnie, jövőre újra nekivághat Magyarország legnagyobb bankszakmai versenyének, a K&H diákkupának.