OKTF Filmpalyazat fejlec

A Földművelésügyi Minisztérium által működtetett OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság az idei évben is meghirdeti filmpályázatát, amely országszerte elsősorban a fiatal korosztály elérését, megszólítását célozza, környezeti szemléletformálás témakörben.

Magyarországon évente összesen körülbelül két Gellért-hegynyi szemét keletkezik. Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) adatai szerint csak a lakosság több mint 3,7 millió tonna hulladékot termel, ami fejenként átlagosan napi 1 kg-ot jelent. A lakossági hulladék jelenleg több mint 60 százaléka hulladéklerakókba (szeméttelepekre) kerül.

A filmpályázatunk keretében olyan eredeti, kreatív kisfilmeket várnak, amelyek a pályázat célját valósítják meg képekben. Éppen ezért – kapcsolódva a 2015. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányhoz – a következő mottót került kiválasztásra az idei filmpályázathoz: „Hozz ki többet kevesebből!”

Az alkotóktól azt kérik, fogalmazzák meg képekben – egy kisfilmben -, mi jut eszükbe erről a mondatról, mit jelent ez a számukra, ha a környezettudatosságra, a hulladékokkal való felelős bánásmódra gondolnak.

Pályázni három korosztályban lehet:

• Tinik (14 – 18 év közöttiek)

• Fiatalok, de már felnőttek (19 – 30 év közöttiek)

• 30+ (30 év felettiek)

 

A DÍJAK

Mindhárom kategóriában az első három helyezettet jutalmazzák, valamint a zsűri várhatóan különdíjat is odaítél.

A Tinik korosztálya esetében a díjak:

• 1. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 2. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 3. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Különdíj: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány

A Fiatalok, de már felnőttek korosztály esetében a díjak:

• 1. helyezett: 500.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 2. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 3. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Különdíj: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány

A 30+ korosztály esetében a díjak:

• 1. helyezett: 500.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 2. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány

• 3. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány

Különdíj: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány


A filmek beküldési határideje: 2016. május 1. 23:59 óra


Bővebben: http://szelektalok.hu/filmpalyazat2016/

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.